Magyar Országos Tudósító, 1929. január/1
1929-01-02 [001]
r u j A n u o i i / A lakásügyi bizottság ülése. Folyt atás / W o 1 f f Károly azt hangoztatta, hogy a felterjesztésből az Erzsébet sugárút és a Tabán adómentességé, kedvezményét, a főváros: idevonatkozó igényét semmiesetre sem szabad kihagyni, mert ha a felterjesztés nyomán készülő törvényjavaslatból ez a két fontos városrész ki&marad, az igen hosszú elodázást jelent. A kérést két részre kell osztani ugy, hogy a főváros általában kérjen 3° éves adómentességet az uj építkezésekre, a Tabán és az Erzsé betkirályné sugárút építkezéseire pedig 35 éveset. A bizottság Wolff Károly módosításával fogadta el az ügyosztály előterjesztését, magáévá tette Platth indítványát is, hegy az adómentes utvonalak közé sorol ják. végig^ a Horthy Miklós utat is. A 30 éves adómentességet kérő felterjesztést már a holnapi tanácsülés elé viszik és rövidúton terjesztik fel a kormányhoz, hegy már tavaszra megkezdő dhessen ezen az alapon az épitkezés. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének azt a kérését, hogy a főváros olcsó telket és kölcsönt nyújtson tisztviselőlakások épitésére, - el ben magáévá tette a bizottság azzal, hogy összeiratja a szociálpolitikai ügyosztálly a£ ^hány fővgrosi alkalmazott kivan résztvenni az akcióban. A bizott ság kikötése csupán az, hogy csak azok a tisztisclők építkezhetnek, akikne a reájuk eső építési költség 25 százaléka készpénzben megvan. Tárgyalta még a bizottság a. Cyklop Épitő r.t.-nek azt a kérését,heg a külső Lipótvarosban tervezett pavlllonrendszerü hatszáz kislakás építését olcsó kölcsön nyújtásával támogassa. A vállakat a Pozsonyi ut és a lipótvárc pályaudvar között, a Vizafogó - dűlőben, saját telkén berlini minta szerint, pavillon -rendszerben hatszáz kislakást épitene nagy udvarokkal, játszóterek kel, külön fürdőházzal, központi mosodával,óvodával, olvasóteremmel, esetlef külön előadóteremmel, minden szociálhigíéniai berendezéssel, egészen modern kivitelben, ha a főváros az összes építési költség 25 százalékát öt-százalék kamatra öt-évre kölcsönzi neki. A szociálpolitikai ügyosztály és a pénzügyi ügyosztály véleménye szerint a fővárosnak évi 30 ezer pengő kamatdifferereia-megtérítést jelente ne, ha a Községi Takarékpénztár utján ezt a kölcsönt megadja. Ezt a dífferer át a községi alapnak kellene vállalni. A főváros ezzel szemben a lakások eg: ; része felett rendelkezne,bizonyos felügyeletet gyakorolna, és a vállalat kötelezi magát arra, hogy az egyszobás lakások bere 800, a kétszobás oké ped.3 12C 0 pengőnél nem lesz nagyobb. Pnatthy György óvatosságot ajánl a tárgyalás nál, Bánóczy László elfogadhatónak tartja a; n kórelmet,. mert a szóbanforgó támogatást ma már világszerte alkalmazzák, csupán az a kivánst' ga, hogy bármelyik más vállalkozót is részesítsenek hasonló támogatásban,ha / elfogadható ajánlattal jön a fóvároshoz.Hajdu Marcel és Bródy -Ernő is az f) ajánlat elfogadása mellett foglalt. állást, annál is inkább, mert Bródy Err / szerint a Községi Takarékpénztárnak elsőrendű feladata éppen az ilyen akciót p lebonyolítása. WA Ki3eno órakor az idő előrehaladottsága miatt a tárgyalást félbe^ f/l szakitották» es legközelebb folytatják,A Qyklcjí -* ajanlatot elvben eifogadt; / és konkrét ajánlatot kér a bizottság./MOT/D.