Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1985-1986 (1-a-77)
1986. március 3. / Egyetemi Tanács ülés - Új tanszékvezetői megbízások véleményezése - Állásfoglalás egyetemi doncesi álláspályázatok ügyében - A Főiskola képzési rendjéről szóló jogszabálytervezetek megvitatása - Egyebek
ъ? dr.Feledy Balázs* а 3*napirendi ponttal kapcsolatban: Már több alkalommal tárgyal ta az Egyetemi Tanács.Ezen az illésen döntést kell hozni, mert a Minisztérium hozzájárulásakor 1986. októberétől kísérletképpen be szeretnénk vezetni. Feltétlen kérem az EgyetemiTanács véleményét, esetleges javaslatait. Ebben a munkában felkérésemre Szalay Zoltán is részt vesz* mert az anyagban a tárgyrestaurétorok is szerepelnek. Kleineisel János* A 3.napirendi ponthoz mellékelt Írásos javaslat időközben az alábbiak szerint módosult, kérem a döntésnél ezek figyelembevételét;- 2.olaal* A legutolsó sor után - a szöveg egyértelműsége miatt a következő kiegészítést tesszük* " az alant felsorolt előtanulmányok utón:"|- 3. oldal* 3.bekezdés "Az általános iskolai tanárokra" kifejezés kiegészül " rajztanárokra" j- 6. oldal* Az Anatómia és térábrázoláe cimü tárgy óraszáma ágy alakul, hogy az első két évben heti 4-4 óra az óraszám, a III. évben pedig heti 2 óra. A mellékletekkel kapcsolatosan* " a kéjzőmüvészéti kritika" megjelölésű szak " művészeti lró « megjelöléssé változik.- ebben a táblázatban a "kortáre művészetek" cimü tárgyat a lak irtsuk " társmüv észetek" cimü tárggyá, tekintettel arra, hogy egy másik tárgy - melynek tematikája és koncepciója is más - már viseli ezt a nevet, valamint itt e tárgyban amúgyie kifejezetten a társmüvé azét ékről lesz szó az elképzelés szextet, tehát irodalomról, színházról, zenéről, fünről.- az I.táblázaton a " művészeti Író" kifejezés kerül előre,- a II. táblázaton a " művészettörténet " kifejezés kerülne előre,- a III, táblázaton pedig a " vizuális közmüvelós" kifejezés kerül az első háyre.- 7 -