Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1967-1968 (1-a-59)
1968. január 19. / Igazgatói Tanács ülés - Restaurátor képzés reformja - Tájékoztatás várható építkezésekről - Az 1968. évben aktuális évfordulók megünneplése - Szkysznián Vanda szakosítása - Görbe Katalin kérelme - Napirenden kívül: muzeológia kollokvium bevezetése - Napiernden kívül: fakultatív geometriai gyakorlatok meghirdetése
- 8 -Az elmondottakból az következik, hogy a Bábszínház itt marad és itt fog építkezni, erre kap 2o millió forintot. Anynyit értünk csak el, hogy a főiskolát nem veszik igénybe az építkezésnél, a jelenlegi nézőtéren keresztül bonyolítják le, és megelégszenek alacsonyabb épülettel. Most tehát ennek alap ján az elkészült terveket át kell dolgozni, ezenkívül kivitelezőt is kell találni. Tehát az építkezés megkezdésének időpontja bizonytalan. A minisztérium illetékesei pedig arra tettek Ígéretet, hogy függetlenül a Bábszínház építkezésétől vagy nem építkezésétől, a minisztérium építeni fog az Epres-kertben a Főiskolának égy olyan megalapozott uj épületet, amelyre azután több szintet lehet ráépíteni. Fátzay Pál felháborodásának ad kifejezést és kéri a hathatós tiltakozást. Tájékoztatja a jelenlevőket arról, hogy az épületbe mi módon kerültek a bábosok. Véleménye szerint nem lehet olyan határozat, amit később ne lehetne visszavonni. Talán azért nem billenhet a mi javunkra a mérleg, mert nincsenek jó propaganda szerveink? Kádár György csatlakozik előtte szóló véleményéhez. Domanovszky Endre beszél a jelenlegi épületek állandóan romló állagáról, ami előbb utóbb szükségessé teszi uj műtermek építését. Az elgondolás az volt, hogy a műtermek mind az Epres kertben legyenek, a 71-es épület pedig elméleti oktatás céljait szolgálnák, a 69-es épületet pedig eredeti rendeltetésének kell átadni, vagyis muzeum céljaira. Megnyugtatásul még annyit, hogy a Művelődésügyi Minisztérium a Beruházási Osztálya a Főiskola érdekeit képviseli. 3/ napirend: az 1968.évben aktuális évfordulók mepünneplése Bence Gyula ismerteti a tervet, melyet a Művelődésügyi Minisztériumnak megküldött és amelyet a főiskola párt- és KISZ szervezetével egyetértésben készített el. Kiegészítésül megjegyzi, hogy a kiállítások rendezése természetesen a küszöbönálló födémcsere építkezésektől függ, mivel ennek bekövetkeztével a III.emeleti műtermek a kiállítási terembexk, valamint a tanácsterambe költöznek. Jelenlevők a bejelentést tudomásul veszik.