Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1958-1959 (1-a-50)

1959. július 1. / Igazgatói Tanács ülés - Hallgatók diplomamunkájuk újra beadásának lehetőségét kérik - Világnézet Nevelési Bizottság szervezése

- 3 -\ Domanovszky Endre: A múltban volt egy olyan törekvés, hogy minden főiskolai hallga­tónak kötelező volt felkészülni pedagógiai szakból. Eztna tervet eddig megvalósítani nem tudták, javasolja, foglalkozzanak ezúttal ilyen értelemben a neveléssel. Az anyagi támogatás eddigi formá­ját nem tartotta egészségesnek, mert kényelmessé teszi a fiatalo­kat, ebből kifolyólag nem kapcsolódnak be az életbe kellőképen, ellenállóképességüket nem próbálják ki és a későbbiekben ebből kezdődnek a követelőzések. Ezt elkerülendő, javasolná, hogy min­den művésznövendékét tegyék kötelezővé, hogy bizonyos időn ke­resztül, kötelesek legyenek pedagógiai munkát folytatni. Pátzay és Bánhidi mesterek: Azon a véleményen vannak, hogy azon növendékek, akik rajztanári diplomát kaptak, vagy az ősszel kapják meg, azok ösztöndijat ne kapjanak, hanem vállaljanak tanári állást. Antal Lóránd: Helyes ez az álláspont, a Zeneművészeti Főiskola is állásba he­lyezi növendékeit, kivéve a zeneszerzőket és zenetörténészeket. Pátzay Pál: Véleménye szerint, ha ezt a rajztanári problémát nem fogják erősen kézbe, a főiskolát létalapjában fogja megingatni. Évek őta nem ad­nak a közéletnek rajztanárt. Semmiféle szentimentalizmust nem tud elfogadni, az főiskolának elsőrangú érdeke - de a társadalomnak is - hogy jó rajztanárok kerüljenek ki. Véleménye szerint, azon nö­vendékek, akik a rajztanári diplomát megszerezték, a részükre fel­ajánlott állást nem fogadják el, a továbbiakban felelősséget ők vállalják. Domanovszky Endre: Néhány növendék - nyilvánvalóan szándékosan - a rajztanári diplo­ma megvédésének beadási halasztását kérte - ősszel kötelesek dip­lomájukat megvédeni, a tanári fizetés folyósitásáég, vagyis 2 hó­napig kapnak ösztöndijat. HATÁROZAT : A következő tanévtől kezdődően minden hallgató­nak tudomásul kell vennie, hogy akik rajztanári szakot felvették, tanári állást vállalni köte­lesek, a főiskolai tanulmányok elvégzésével ösztöndijat nem kapnak. Tudomásul kell venniök azt is, hogy a VI.évfolyamra - a diplomamunka beadására - csak azon növendékek pályázhatnak, akik szakmából jeles, vagy jó érdemjegyet kap­tak. Vonatkozik ez a rajztanár szakosokra is. A közepes, vagy annál rosszabb érdemjeggyel rendelkezők a VI.évre nem iratkozhatnak be, a tanárszakosok V.évfolyam végeztével tanári állást vállalni kötelesek. A pályázatot Írásban kell benyújtani, az Igazgató Tanács bírálja felül/ez utóbbi kitétel a tanárszakosokra vo­natkozik/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom