Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1958-1959 (1-a-50)
1959. február 17. / Igazgatói Tanács ülés - Ludmill Marinoff Sirkov kérvény tanulmányainak folytatása iránt - Honti György rehabilitálását kéri - Mottl Gyula különbözeti vizsga iránti kérelme - Ifjúsági kiállítás a Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából - Következő tanévre 25 hallgató felvételére van lehetőség - Előkészítő tanfolyamok megtartása - Szőnyi István rendkívüli fizetéses szabadsága - II. félév időbeosztásának ismertetése - Müvésztelepek szervezése
4 Továbbiakban a Tanács tagjai a fúzió kérdésével foglalkozik. Pátzay Pál: A művészeti közéletnek van egy furcsasága: a művészeti élet kétfajta művészt termel. A két főiskola nevelési különbségét kell hangsúlyozni. Az Iparművészeti Főiskola a követelményeknek nem tudott megfelelni, általában nem alakult ki az az iparművészeti program sem, amely a szecesszionizmus idejében keletkezett. Tevékenységük egészen más lett. Nem tudtak kialakulni, soha nem tudtak mást csinálni, mint a Képzőmüvészetin azzal a különbséggel, hogy nem tudtak sem xsbnrsrs művésszé, sem müiparossá nevelni. Az Iparművészetin neveltek festőket,Kgyáx de valami egészen más szemlélet alapján. Bizonyos jelképiség irányában nevelte az ábrázolást magát. Cicoma-készités a lényege az egész dolognak. A másik, ami indokolja a fúziót az, hogy túlságosan sok a művész egy lo milliós nép számára. Rendkivül sok a tehetségtelen művész. Lemorzsolódás sem történik. A múltban az életkörülmények lemorzsolták a tehetségtelenebbeket. Példának felhozza, hogy 38-an végeztek, abból csak kettő az aktiv művész, a többiek különböző területeken helyezkedtek el. Évenként zsúfolódik a létszám és mind ezen a területen marad. Ezt a kérdést igen behatóan megoldaná, ha csak a Képzőművészeti -főiskolán vennének fel hallgatókat. Most az a helyzet, hogy akiket itt nem vesznek fel, azok felvételt nyertek az Iparművészetán. Ez egy olyan egészségtelen helyzetet teremtett, hogy a 1/4 művészek is felvételt nyertek. A létszámbeli felesleg ebből adódik. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen kis országnak elég egy képzőművészeti nevelő intézet. Ez pedig a Képzőművészeti Főiskola kell legyen, mert ennek van nevelési tradiciója. Ehhez kell kapcsolni az iparművészeti igényeket, a használati tárgyak diszitését, stb., ez# azonban olyan módon kell történjék, hogy a Képzőművészetin adják a vizuális nevelést és 3 év után szakosodjék a növendék, amikor átmennének az Iparművészetire, ahol mintegy műhelygyakorlatként gyakorlatilag szerezzék meg tudásukat. Legyen az a javaslatuk, hogy egyrészt egy főigazgató irányítása alatt legyen az intézmény, másrészt a gazdasági vezetésen kivül közös igazgató tanács legyen, amely megvalósítja az egy elméleti alapon álíó igazgatást. Ez persze személyi kérdésekkel függ össze és ha ezt a Minisztérium nem tudja megoldani, akkor az egész javaslat nem teresztülvihető. Sürgős ennek a problémának a megoldása, mivel az Iparművészeti Főiskolán egy iparművészeti szemléleti tervezést vezetnek be festészeti és szobrászati szakon, amely sok veszélyt rejteget magában. A lo éves fejlesztési tervnek ez a legfontosabb pontja és problémája. Ék Sándor: Ezzel egyidejűleg az Akadémia problémája is felvetődik, aminek megvaisBiksi* lósitása igen fontos lenne. Aradi Nóra: Nagyjából egyetért Pátzay mesterrel. Körülbelül ez tartalmazza azt a módszert is, hogy hogyan lehet továbbmenni annak érdekében, hogy az egyesités ne csak adminisztrativ intézkedés legyen. Ez mind a két célkitűzésnek és az iparművészet előtt álló lényeges feladatoknak kiterjesztését szolgálja.
