Magyar Képzőművészeti Főiskola - tanácsülések, 1952-1953, 1953-1954 (1-a-46)

1953. március 27. / Főigazgatói Tanácsülés - A minisztérium bírálata a Főiskola első féléves tevékenységéről - Katonai tanszék működésének megindoklása - Hallgatók április 4-ig üzemekbe mehetnek rajzolni

azt a feladatot kapták, hogy a Tanácsköztársaság eseményeiből készítsenek egy albumot« Bíztunk abban, hogy a Munkásmozgalmi Intézet segítségünkre lesz, sajnos a kellő támogatást nem kaptu meg. De a hallgatók érdeklődését már felkeltettük és megtörtént az, ami még sohasem, hogy könyvekből szedték ki a megfelelő anyagot. Bényi irodalmi jegyzeteket készített. Az az érzésem, ho ez egyik útja az önfegyelemnek. Felnőtt emberekről van szó, beléjük kell oltani a fegyelmet. Természetesen, sokszor még mellé fogúink.

A hallgatók között az terjedt el, hogy mindenki megy müvésztele

A III., IV. évesek mennek, de azok közül kiesik néhány, helyett az arra érdemes alsóbb évesek mennek.

A hallgatóknál van egy kis elégedetlenség: "Mi lesz velünk nyáron?" Kifejtettema hallgatóknak, hogy müvésztelep mindenütt va ahol művész van. Akár Pesten marad, akár haza megy, teremtsen o lyan feltételeket magának, hogy tudjon dolgozni, az otthoni kör nyezetet is müvészteleppé teheti. Esetleg 2-3-an álljanak össze kiránduljanak és közben dolgozzanak. Ez nagy tetszésre talált. De rögtön jöttek az ellenkérdésekkel is: "Mi történik, ha igazo tatnak bennünket, kapunk-e ajánlást?" stb. Megmondtam nekik, ho a Főigazgatói Tanács elé hozom ezt a kérdést. Nagy kedvük van é megkérdezték, hogy elmennék-e velük? Én ezt könnyelműen és öröm mel megígértem. Ezzel kedvet tudunk csinálni a munkára a hallga tók köhött. Biró elvtárs felvetette a nevelésben való nem megfe lelő közreműködésünket, felveti, hogy mennyire fontos a szakoktatás mellett a nevelés. Azt hiszem, ezt csináljuk is. Művészt nevelni egy fiatalból nem is lehet csak szakmai neveléssel. A magam részéről a legkülönfélébb módon igyekszem ezt a kérdést f színen tartani. Bortnyik elvtárs említette a Kádár osztály munkamegbeszélését. Magam is jónak tartottam, de Kádár egy kicsit “ráment" a hallgatókra. Ez abban is mggmutatkozott, hogy a hall gatók nem mertek hozzászólni, mert olyan alapos volt a kritika, hogy úgy gondolták: "Mit tehetek én még hozzá?" Azt hiszem, job az a módszer, hogy a tanár utoljára beszél,. Én kicsit diktátor! kus módszerrel kijelelölöm a hallgatókat, hogy a másik raunkájár bírálatot mondjon. Jobb, ha a tanár végén mondja el a véleméjtyé nem veszi el a hallgatók kedvét. A másik dolog, ami a Kádár ősz tályra vonatkozik: nem tartom szerencsés ötletnek a táblát. Van egy növendékem, aki nagy zenebarát. Beírja, hogy látta a Tannhétusert, de talán már 5 éve látta. Beirja, hogy olvasta ezt a könyvet, de lehet, hogy már 3 éve olvasta. A tábla formailag ne: szerencsés, tartalmilag igen. Állandóan felszínen kell tartani a kérdést. Az egyik növendékem nagyon lesújtó véleményt mondott Rubensről. Erre kezébe adtam Fromentin könyvét. így tudom, hogy a hallgató valóban most szerezte az ismeretét. A táblára felirt dolgokat nincs módomban ellenőrizni, hogy mikor szerezte az ismeretét. Én a magam osztályán nem vezetem be. A Minisztérium részéről jött bírálatra vonatkozólag: a bírálat mindig helyénva ló, A passzivitás az egyik kérdés. A szakmai munkánál rendszeri nem a legtehetségesebb növendékeknél tapasztalható passzivitás. Az elméleti tárgyakban is megmutatkozik, ez lehet rossz és jószándéku. Sokszor megtörténik, hogy a hallgatók nem tudják kimeríteni az anyagot. Megtörténik, hogy a tanárban van a hiba, azért passziv a hallgatók tömege. Lehet, hogy Pátzay mester helyesen tapintott rá arra, hogy a marxizmus túlzottan tételes, nincs a mi problémáinkra vonatkoztatva. Azt hiszem, minden tantárgyat meg kell szerettetni, csak akkor tanulják jól a haliga-