Országos Magyar Iparművészeti Iskola - értekezletek, 1945-1946

1946. április 5.

-6 Az osztályzatok részletes letárgyalása és ismertetése után Györgyi Dénes igazgató örömmel állapítja meg, hogy az iskolában ko­moly alkotó munka folyik és konstatálja az elért szép eredményeket. Megállapítható, hogy a növendékeket nagy tanulási vágy hatja át és szívesen végzik munkájukat. Egyes szakosztályokban különös szép ered­ményeket értünk el. Felveti a kérdést nem volna e helyes egyes kivá­ló növendékeket nyilvános dicséretben részesíteni. A kérdéshez több tanár s^zól hozzá azon véle­ményen vannak, hogy egyenlőre a nyilvános dicsé­retet mellőzük és csak általában fejezze ki az igazgató a növendékek előtt a tanulmányi eredmé­nyekre vonatkozó megelégedését. A tanári testü­let az igazgatóval együtt ezt helyesnek tartja és Így határoz. Az igazgató bejelenti, hogy az iparosok könyvtárában igen értékes munkák jelentek meg az utóbbi időben. E nagyórtékü munkák irányítását Dr.Pogány Károly tanácsos ur irányítja a kultusz minisz­tériumban. Huhits Sándor beteg tanár társunk levelet irt az igazga­tóhoz és közölte, hogy oktatásának eredményeiül szívesen Írna meg­felelő szakkönyvet. Az igazgató úgy v>éli, hogy Muhits Sándor ajánla­tát a minis ztérium illetékes ügyosztályainak figyelmébe kellene ajánl lani és ismerve Muhits Sándor tanár kiváló pedagógiai és gyakorla­ti eredményeit, ajánlaná ha ez a munka az iparosok könyvtárának ke­retében kerülne kiadásra. A tanári kar at igazgató bejelentését helyeslő­le g tudomásul veszi. Az igazgató bejelenti, hogy Dr .Szabó Lászll orvos az isko­lán az egészségtan tanítását tovább nem vállalhatja és ezrét más hivatalos elfoglaltsága folytán megbízatásáról lemondott. Helyette Dr.Ságy Endrét, illetve Sárkány Lóránt tanár ajánlására Dr.Tóth Pál orvost hozzuk javaslatba a Miniszter .Urnái, aki nagy gyakorlata és és az egészségtannak alkalmazott gyakorlati tanítása szempontjából közreműködése intézetünkre nézve lőnyős volna. A tanári kar Dr.Tóth pál megbízatását szívesen fogadja s határ ozat ilag kimondja, hogy az ügyben a minisztériumhoz felterjesztés intéztesaék Dr. Tóth Pál megbízatása ügyében. Györgyi Dénes igazgató bejelenti, hogy a minisztérium Pál Lajos tanár részére Julius hó 1-lg beteg szabadságot engedélyezett. Tudomásul szolgál. Az igazgató bejelenti, hogy özv. Kiss Istvánná iskolánknál havi béres altiszti megbízatást kapott. Tudomásul szolgál. A tanári értekezlet lefolyása alatt Györgyi Dénes igazgatót fontos hivatalos rövid megtárgyalásra kérJk az igazgatói irodába. E hivatalos megbeszélésre az igazgató rövid ideig távozik & teremből és ennek idejére Leazkovszky György tanár veszi át az elnőklést. y\

Next

/
Oldalképek
Tartalom