MNL-OL-XIX-A-83-b 3376-3420/1966
3384/1966. A Szudáni Köztársaság közlekedésügyi és idegenforgalmi miniszterének látogatása
A parafáit egyezmény túlnyomórészt a magyar tervezet elfogadtatásával jött létre, az egyezmény kiegészítéseként aláirt jegyzőkönyv szerint az egyezmény rendelkezései a jegyzőkönyv aláírásától kezdődően ideiglenes jelleggel alkalmazásra kerülnek, és igy a szerződő felek már élhetnek az egyezményben biztosított jogaikkal. A tárgyalások során sikerült kereskedelmi jogokat kapni valamennyi európai ország és Szudán között utasok, áruk és posta szállítására, továbbá hasonló kereskedelmi jogokat,Khartoum és számos afrikai ország fővárosa közötti szakaszokra. Aláírásra került.még a Szudáni Tengerhajózási Társaság és a Magyar Hajózási Rt. vezetői között Budapesten folytatott megbeszélésekről szóló jegyzőkönyv, amely.megteremti a két vállalat szorosabb együttműködésének alapjait. A Külkereskedelmi Minisztériumban folytatott tárgyalások során., mindkét részről a kapcsolatok szélesítésére és elmélyítésére i- .. rányuló szándék nyert kifejezést /a Szudán és Magyarország közötti növekvő tendenciájú, kedvezően fejlődő, de mindézideig szelvény keretek között mozgó árucsereforgalmat megtérülési nehézségek nem akadályozzák, mindössze a kivitel, illetve behozatal szűk áruösszetétele miatt mutatkozik évente hullámzás/. A magunk részéről kijelentettük, szivesen veszünk részt Szudán gazdasági-fejlesztési terveinek megvalósításában, készek vagyunk ennek keretében - a nemzetközi piaci feltételekkel összhangban - gépipari cikkeket ajánlani és műszaki-tudományos segítséget nyújtani, A miniszter javasolta, hogy a közlekedés területén és a más területeken való együttműködésünk konkrét lehetőségeinek felmérésére küldjünk szakdelegációt Szudánba. Megállapodás történt, hogy erre megfelelő előkészítés után, a szudáni gazdaság-fejlesztési tervek és azok lényeges összefüggéseinek ismeretében kerül majd sor. MNL OL XIX-A-83-b