MNL-OL-XIX-A-83-b 3211-3260/1966

3226/1966. A faji megkülönböztetés kiküszöböléséről nemzetközi szerződés aláírása

♦ 2 ­ismerhetik el e bizottság illetékességét arra is, hogy a joghatóságuk alá tartozó egyénektől vagy egyének csoportjától közléseket vegyen át, amennyiben azok azt állítják, hogy az illető állam a szerződést megsér­tette és ők e jogsértés áldozatai,, A bizottság az ilyen közlést - ki­vizsgálás után - tudomására hozza a kérdéses államnak, amely arra három hónapon belül válaszolni tartozik közölve a foganatosított jogorvoslatot /lásd 14.cikk 6/b.,/ isc A bizottság ezen utóbb említett illetékessége akkor lép hatályba, ha legalább tíz ország tett erre nézve nyilatkozatot. A szerződés harmadik része az aláírással illetve a hatálybalépéssel kap­csolatos rendelkezéseket tartalmazza« Az egyezményt a nagy politikai jelentőségére való tekintettel írták már alá egyes szocialista országok,. Az aláírás demonstrálása a faji disz­krimináció megszüntetéséért harcoló népekkel való együvé tartozásunknak és szolidaritásunknak. A fentiekre való tekintettel kérem a határozattervezet elfogadását. IIc A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ___У1966, számú határozata a faji mefikülönbőztetés valamennyi formájának kiküszöbölésé­ről 1965c december 21~én elfogadott nemzetközi szerződés aláírásáról, A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1/ jóváhagyólag tudomásul veszi az ENSZ Közgyűlése ZZ. ülésszakán elfo­gadott határozatot a faji megkülönböztetés valamennyi formájának ki­küszöbölése tárgyában készült szer sodéstervezetről^ 2/ felhatalmazza a külügyminisztert, hogy az első pontban említett nem­zetközi szerződés aláírása tárgyában a népköztársaság Elnöki Tanácsá­hoz előterjesztést tegyen? 3/ felhatalmazza a külügyminisztert, hogy időpontban a szerződés megerősítése, va igazságügyminiszterrel együttesen - a hoz előterjesztést tegyen. az általa megfelelőnek tartott lamint kihirdetése iránt - az Népköztársaság Elnöki Tanácsá­Budapest, 1966 w június 210 c ' Szarka Károly külügy mini sz t erhe ly e 11 e s. Ц MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom