MNL-OL-XIX-A-83-b 3091-3125/1966
3098/1966. A felsőiskolák nappali tagozatain 1966. évben végző kezdő szakemberek alkalmazási létszámkereteinek megállapításáról
- 2 2, / A pedagógusképzésben /bölcsész, ÏTÎ, tanár, tanárképző főiskolák, gyógypedagógus, tanítóképző9 óvónőképző, Testnevelési Főiskola, tanár "A” és ,:B" szakos közgazdász/, illetve az agrár felsőoktatásban végző kezdő szakemberek pályázatainak elfogadása, az alkalmazási keretszámok betöltése csak a Művelődésügyi, illetve Földművelésügyi Minisztérium - a pályázó személyére vonatkozó - hozzájárulása után történhet meg, 3. / A miniszterek és országos hatáskörű szervek vezetői a táblázatban felsorolt keretszámokból átadhatnak egymásnak létszámkereteket, Az érvényben lévő kereteket és azok betoltöttségének figyelemmel kisérését folyamatos nyilvántartással kötelesek biztosítani, 4*/ A kezdő szakembereknek a 21/1961, /Vo25,/ Kornusz, rendelet figyelembevételével történő foglalkoztatása során fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy* a,/ olyan munkaterületekre kerüljenek, amelyek valóban biztosíthatják számukra a megfelelő szakmai gyakorlat megszerzését. Foglalkoztatásukra csak kivételesen indokolt esetben, akkor jelölhető ki felsőbb államigazgatási szerv, illetve tervező, kutató, tudományos stb, intézet, ha egyes különleges gyakorlati ismeretek megszerzése másképpen nem biztosítható, b,/ a pályázatok kiirása során - a népgazdaság tényleges szakember-szükségletének megfelelően — fokozott mértékben biztosítsák a vidéki munkahelyek szakember ellátottságát, Budapest, 1966, április 7* Kállai Gyula s.k, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány _ elnöke h MNL OL XIX-A-83-b