MNL-OL-XIX-A-83-b 3276-3330/1965

3289/1965. Guineai párt- és kormányküldöttséggel folytatott tárgyalások

- 2 ­harci módszereket és kapcsolataink normálisan fejlődnek. Ez megfelel a békés egymás mellett élésért folytatott harc követelményeinek. Természe­tesen a tőkés országok e kapcsolatokat saját céljaikra akarják felhasználni, amit nem hagyhatunk figyelmen kivül. Sekou Touré történelmi visszapillantást adott országa helyzetéről és megállapította, hogy a gyarmatositás elleni harc Guineában hosszabb és keményebb volt, mint a többi afrikai országban. A francia gyar­mati rendszer asszimilációs politikájával szemben kemény ellenállást tanú­sítottak, ugyanis a gyarmatosítóknak sikerült komoly ellentéteket szítaniuk az afrikai országokon belül. Az ellenállási mozgalom a francia gyarmatokon mindenekelőtt a szakszervezeti mozgalomban bontakozott ki, a.melyben maga Sekou Touré 1944-től kezdve aktiv szerepet játszott. Mint az afrikai szakszer­vezeti mozgalom egyik vezetőjét beválasztották a Béke Világtanács vezetősé­gébe. Szakszervezeti aktivistákból alakult meg a Guineái Demokra­ta Párt, amely a gyarmatositás és a feudalizmus erős elnyomása alatt harcolt forradalmi programjáért. Ez volt az egyedüli párt Guineában, amely nem faji és vallási alapon, hanem széles tömegekre támaszkodva, a nők és az ifjúság bevonásával szervezkedett. A gyarmatosítók nem tudták megakadályozni, hogy a párt bekerüljön az önkormányzati szervekbe, mert ez volt az egyedüli párt, amely az egész nép érdekeit képviselte. Miután a pártnak a helyi önkormányzat lehetőségei között manőverezve sikerült afrikanizálni a helyi adminisztrációt, megteremtette saját államhatalmi szerveit, amelyekre támaszkodva a népszavazás során a nép állást foglalhatott a franciáktól való függőség ellen. Guinea nemleges sza­vazata történelmi segítséget adott Algériának, mert megakadályozta a francia gyarmatosítókat abban, hogy rehabilitálják gyarmati rendszerüket és Algériá­val is elfogadtassák a függőség uj formáját. Guinea a felszabadulás után rendkívül nehéz helyzetbe ke­rült: a gyarmatosítók kirabolták az országot, megsemmisítették az állami c MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom