MNL-OL-XIX-A-83-b 3486-3501/1964

3488/1964. Az 1965. évi állami költségvetés

-24­lassubb mint az előző években - meghaladja a második ötéves tervben eredetileg kitűzött szinvonalat. A tervezett fejlesztés több terüle­ten az 1964. évinél mérsékeltebb. így az óvodai férőhelyek száma az 1964. évi 2,7 %-kal szemben o,6 %-kal, az általános iskolai tanuló- csoportok száma 1,1 %-kal szemben o,5 %-kal, a napközi otthoni csopor­tok száma 6,2 %-kal szemben 5,3 %-kal, a középiskolai osztályok száma 13 %-kal szemben 5»3 %-kal nő az év folyamán. Az általános iskolába járó gyermekek száma 1964. évhez viszonyítva mintegy 5° ezer fővel csökken, az összlétszámon belül a felsőtagozatos tanulók száma azonban tovább emelkedik. Annak ellenére, hogy a tanuló­létszám csökken, az általános iskolai tanulócsoportok számát tovább kell bőviteni, amit a körzetesítés, valamint a szakrendszerű oktatás további szélesítése indokol. Emiatt jelentkezik az 1965. évre a több­letkiadások döntő része. A középiskolák I. évfolyamába felvett tanulók száma lényegében azonos az előző évivel, az általános iskolát végzettekhez viszonyított ará­nya /43 %/ azonban kisebb mint az 1964. évben volt /46,5 %/, mert nőtt az általános iskolát végzettek száma, amivel nem tartott lépést az oktatás személyi és tárgyi előfeltételeinek megteremtése. Az ipari tanuló oktatásban az elsőéves tanulók száma az 1964. évinél kereken 5«ooo fővel - 8 %-kal - több. Az ipari tanuló oktatás kiadá­sai az év folyamán 7,6 %-kal emelkednek. A költségvetés az 1964. évinél lényegesen,8,4 %-kal többet fordít a felsőoktatási intézmények fenntartására. A felsőoktatási intézmények hallgatóinak száma 1965» év végére meghaladja a lol.ooo főt. Ezen belül a felsőfokú technikumok és szakiskolák hallgatóinak száma eléri a 22.000 főt. MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom