MNL-OL-XIX-A-83-b 3366-3400/1964

3373/1964. Magyar-osztrák állategészségügyi egyezménytervezet elfogadása és aláírása

a fuvarozási érdekek érvényesítésére azonban a vegyesbizottsá­gi tárgyalások során szintén lesz lehetőség. így, miután az Egyezmény aláírását gátló körülmények elhárultak, az egyezménytervezet elfogadásáról és aláírásáról kell dönteni. Az elfogadás kapcsán gondoskodni kell az Egyez­ménytervezet hatálybalépéséről szóló rendelkezésnek és az E- gyezmény 2.számú melléklete egyik kikötésének az Osztrák Köz­társaság Kormánya által javasolt módosításáról, illetőleg he­lyesbítéséről is, annál is inkább, mert - az osztrák központi állategészségügyi hatóságtól távbeszélőn szerzett értesülés sze­rint - az egyezménytervezetet az Osztrák Szövetség Miniszter- tanácsa már e két módosítással fogadta el. Az Egyezmény megkötését célzó tárgyalások megkezdése előtt a 3.114/1962.Korm.számú határozattal az Egyezmény aláírá­sára 1962. május 21-én dr,Pusztai Oszkár, a Földművelésügyi Mi­nisztérium Állattenyésztési és Állategészségügyi Főigazgatósá­gának helyettes vezetője kapott felhatalmazást. Tekintettel ar­ra, hogy osztrák részről az Egyezmény aláírására az Osztrák Köztársaság budapesti követét kívánják felhatalmazni, dr.Pusz­tai Oszkár megbízásának visszavonása mellett - aki egyébként időközben tartós külföldi szolgálatra kapott megbízást, - kérem, hogy az Egyezménynek magyar részről történő aláírására részem­re szíveskedjék felhatalmazást adni. Az előadottak alapján kérem a következő határozati javaslat elfogadását. _Határozati javaslat^ 1. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a föld­művelésügyi miniszter előterjesztésére elfogadja a Magyar- Osztrák Állategészségügyi Egyezmény megkötését célzó tárgyalá­sok eredményeként parafáit szöveget azzal, hogy annak mindkét magyarnyelvű példányában a következő módosításokat kell végre­hajtani: a/ Az Egyezmény 28, cikke /!/ bekezdésének helyes MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom