MNL-OL-XIX-A-83-b 3331-3365/1964

3333/1964. Magyar-ciprusi légügyi egyezmény

2 с/ "Nemzetközi Lé giszállítás" Utasok, poggyász, posta közérdekű fuvarozása céljából repülőgéppel lebonyolított mindennemű légiszállitás, mely több, mint egy ország területe feletti légitéren halad át. d/ "Kijelölt légiközlekedési vállalat" Az a légiközlekedési vállalat* mely a Szerződő Kelek bár- melyikének a másik Szerződő Kelhez intézett Írásbeli érte­sítése szerint üzemelteti a közösen meghatározott légijára­tokat és gyakorolja a másik-Szerződő Kél által a jelen Egyezménynek megfelelően biztosított jogokat. ' о/ "Meghatározott légiutvonalok" A jelen Egyezmény Függelékében meghatározott légiutvonalak. 2. Jelen Egyezmény Küggcléke az Bgyoaoény részének tekintendő és az Egyezményre vonatkozó minden utalás egyúttal a Küggclékre is vonatkozik, kivéve, ha az Egyezmény szövege kifejezetten másként rendelkezik. 2. cikk 1, Mindkét Szerződő Kél megadja a másik Szerződő Kőinek a jelen Egyezményben meghatározott jogokat a jelen Egyezmény Függelékében feltüntetett útvonalakon menotrendszerü nemzetközi légijáratok üzemeltető sőre• Ezeknek a járatoknak ős útvonalaknak az elnevezése a további­akban "megállapodásszerű járatok'1, illetve "meghatározott útvo­nalak". A Szerződő Kél által kijelölt légiközlekedési vállalat meg­áll apodásszerü járatának meghatározott útvonalon való üzemeltetése során az alábbi jogokat élveziS a/ leszállás nélkül átrepülhet a másik Szerződő Kél területe felett* I r yp MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom