MNL-OL-XIX-A-83-b 3086-3130/1964
3093/1964. A KGST VB XI. üléséről beszámoló
A fentiek kapcsán felmerült annak lehetősége is, hogy esetleg célszerű lenne a mezőgazdasági b. számolót a Központi Bizottságok első titkárainak értekezlete lé terjeszteni. Tekintettel azonban arra, hogy a YB ebben a kérdésben nem dönthet, határozat egyelőre csak arra született, hogy a VB áprilisi ülésén - az országok kiegészítése alapján - érdemben megtárgyalja a KGST országok mezőgazdaságának helyzetéről szóló j -lentést és akkor dönt annak további sorsáról* Z./ A felsőszintű értekezlet és a Tanácsülés időpontja a. / Leszecsko elvtárs a VB zártkörű ülésén felvetette, hogy a következő felsőszintű értekezlet legcélszerűbb időpontjának az év vége látszik. Ezt azzal indokolta, hogy a KGST munkájában a fő kérdés az 1966-7o-es időszakra szóló tervek összehangolása; egyelőre még csak a kétoldalú konzultációk folynak, az év végére azonban már valószinüleg képet lehet alkotni a tervek összehangolása terén kialakult helyzetről és megfelelő összefoglalást lehet adni a felsőszintű értekezletnek. Vita erről nem folyt, de hallgatólagos megállapodásnak lehet azt tekinteni, hogy a VB egyelőre semmilyen lépést nem tesz a következő felsőszintű értekezlet előkészitésére. Ebben az összefüggésben a mezőgazdasági jelentés ügye újból úgy merült fel, hogy ha az év végére összehívnák a felsőszintű értekezletet, akkor tervkonzultációról szóló beszámoló mellett esetleg a mezőgazdasági jelentés kerülhetne még az értekezlet napirendjére, b. / Miután az áprilisban tartandó Tanácsülés napirendjéről lekerült a mezőgazdasági jelentés, kiderült, hogy a Tanácsülésre más lényeges kérdés nem maradt. Ezért a VB úgy döntött, hogy- ne legyen áprilisban Tanácsülés, csak a VB soronkövetkező ülése;- a KGST titkára ezért a Tanács helyett a VB elé terjesszen be beszámolót a legutóbbi felsőszintű értekezlet óta végzett MNL OL XIX-A-83-b