MNL-OL-XIX-A-83-b 3236-3280/1963

3242/1963. A magyar-görög légügyi egyezmény jóváhagyásáról

\ 5. Harmadik országokból származó, illetve oda irányuló nemzet­közi forgalmi terhelés kirakásának, illetve felvételének joga valamelyik Szerződő Fél területén a nemzetközi légiközlekedés várható fejlődésének általános elvei szerint és olyan módon gyakorolható, hogy a fuvarozási kapacitás megfeleljen a. / a kiindulási hely országa és a célországok közötti for­galmi i-.;-.-iveknek; b. / az útközben érintett területek forgalmi igényének, fi­gyelemmel a helyi és regionális járatokra; c. / a meghatározott'járatok gazdaságos üzemeltetése követel­ményeinek^. III. cikk “ 3 ­1. A Szerződő felek a másik Szerződő félnél Írásban kijelölhet­nek egy-egy légiközlekedési vállalatot a meghatározott út­vonalakon közlekedési járatok üzemeltetésére! 2. Az említett kijelölés kézhezvétele után a másik Szerződő Fél, a jelen cikk 3. és 4» bekezdésében foglaltak fenntartásival késedelem nélkül megadja a kijelölt légiközlekedési vállalatnak a megfelelő üzemeltetési engedélyt,. 3* Az egyik Szerződő Fél légügyi főhatósága a jelen cikk 20 bekezdésében említett engedély megadása előtt megkövetelheti a másik Szerződő Fél által kijelölt légiközlokedési vállalat­tól, hogy nyújtson bizonyítékot atokintctben, miszerint eleget tud tenni az említett főhatóság által a nemzetközi légijáratok üzemeltetésére vonatkozólag rendes körülmények között és ész­szerűen alkalmazott jogszabályok és előírások feltételeinek» 4. Mindkét Szerződő Félnek jogában áll, hogy megtagadja a jelen cikk 2. bekezdésében említett üzemeltetési engedély kiadását, illetve, hogy a jelen Egyezmény Függelékében meghatározott jogoknak a kijelölt légiközlekedési vállalót.által való gya­korlását olyan feltételektől tegye függővé-, amelyekét szükséges­nek vél, - amennyiben nem szerzett bizonyságot,afelől, hogy az illető légiközlekedési vállalat tulajdonának jelentős része és 1­MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom