MNL-OL-XIX-A-83-b 3205-3235/1963

3225/1963. Az 1962. évi bukaresti nemzetközi geodéziai konferencia határozatának jóváhagyása és a végrehajtás feltételeinek biztosítása

*■>- 2 ­2«/ A bukaresti határozat megfelelő részeinek végrehajtásáért a honvédelmi miniszter, az Állami Földmérési és Térképészeti Hiva­tal elnöke, a kohó- és gépipari miniszter, valamint az Országos Földtani Főigazgatóság vezetője felelős* 3./ Meghagyja a külügyminiszternek, értesitse az 1./ pontban felso­rolt államok kormányait arról, hogy a Magyar Népköztársaság Kor­mánya a bukaresti határozatot jóváhagyja. 4./ Meghagyja a, / az Országos Tervhivatal elnökének, valamint a közlekedés- és postaügyi miniszternek, hogy az Állami Földmérési és Térképé­szeti Hivatal részére a tehergépkocsik beszerzésére szükséges beruházási fedezetet, illetve ennek devizaszükségletét el­sősorban a folyó évi előirányzat terhére biztosítsák; a külkereskedelmi miniszternek pedig, hogy a tehergépkocsik behozataláról gondoskodjék; b, / az érdekelt minisztereknek, illetőleg a Minisztertanács Titkárságának, hogy a szaktanácskozásokkal kapcsolatban fel­merülő deviza- és forintfedezetet a folyó évi költségvetési előirányzat terhére biztosítsák; c. / a pénzügyminiszternek, valamint az Országos Tervhivatal el­nökének, hogy az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal részére a II. ötéves terv elfogadott tervszámai keretén felül - az 1963*, 1964*, 1965. és 1966. évi igények költ­ségvetési-, beruházási- és devizafedezetéről gondoskodjanak; d. / a Műszer-import Bizottság az importigények elbírálásánál a jelen határozatot vegye figyelembe. 5*/ Meghagyja az Országos Tervhivatal elnökének, hogy a Kohó- és Gépipari Minisztérium 1964-65. évi, majd pedig távlati terveinek 3 MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom