MNL-OL-XIX-A-83-b 3205-3235/1963
3206/1963. Magyarországnak a nemzetközi fuvarozásnál használt rakodólapok vámkezelésére vonatkozó, Genfben 1960. decemberben kelt vámegyezményhez való csatlakozása
— 6 — az értesítésben enlitott ton"létre vagy területekre attól a naptól szánitott kilencvenedik napon válik alkalmazható- vb amikor a Főtitkár ezt az értesítést megkapta, illetver ha ezen a napon a- jelen Egyezmény még nem.lépett hatályba, úgy az Egyezmény' hatálybalépésének. nap jón-. 2. Minden olyan ország, mely az előbbi bekezdésnek megfelelően olyan nyilatkozatot tett, melynek folytán a jelen Egyezmény hatálya kitörjed az általa- nemzetközi sikon képviselt valamely területre, a 8. Cikk értelmében az említett területre vonatkozóan felmondhatja a jelen Egyezményt. 11. Cikk 1. Minden olyan vitát, amely két vagy több Szerződő Fél között a jelen Egyezmény értelmezése vagy alkalmazása tekintetében felmerül, • a lehetőség szerint a vitában résztvevő j.elek közötti tárgyalón utján kell rendezni. 2. Minden olyan vitás ügyet, amelyet nem rendeztek tárgyalás utján., ha a vitában álló Szerződő Felek közül valamelyik azé kori, választott biróság olé kell terjeszteni és a vitás ügyben egy vagy több, a résztvevő vitában álló.felek által cgyotcrtőleg kijelölt választott biró jár.’ el. Ha a választott birosagi eljárást igénylő kérelem keltétől számított három hónapon belül a vitában álló felek non tudnak a döntőbíró vagy a döntobirák kijelölése tekintetében megegyezni, úgy e felek közül bármelyik felkérheti az Egyesült Nemzetek Szervezetének Főtitkárát, jelölje ki azt az egyetlen döntőbírót, aki ele a vitat döntés végett terjeszteni kell. 3. Az előző bekezdésnek megfelelően a kijelölt döntőbíró vagy dontőbirák Ítélete az egymással vitában álló felekre nézve kötelező. 12. Cikk 1. minden ország, amikor a jelen Egyezményt aláírja vagy ratifikálja, illetve .'ahhoz csatlakozik, kijelentheti, hogy a je Ívj n Egyezmény 11, Ciliké 2, és 3* bekezdését nem tekinti H MNL OL XIX-A-83-b