MNL-OL-XIX-A-83-b 3201-3270/1960

3223/1960. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa XIII. ülésszaka

^ f'» 3./ A KGST-ben folyó munka és az okiratok titkosságának meg­őrzése. Egy részletes "Utasitásn-t fogadtunk el, amely megnyugtatóan szabályozza ezt a fontos kérdést. Az értekezlet úgy rendelkezett, hogy az "Utasitás" 196o. szeptember 1-én lép hatályba a Tanács titkárságán és az ál­landó bizottságok titkárságán. Emellett az értekezlet célszerűnek mondta ki, hogy az országok tanácsképviselőinek apparátusában - tehát nálunk a Gazdasági Kapcsolatok Titkárságán - a titkos ügykezelés az elfogadott "Utasítás" főbb tételeinek figyelembevételével legyen meg­szervezve. Erre nem kell határozatot hoznunk, mert egy korábbi MT. határozat alapján a szükséges intézkedéseket már folyamat­ba tettük. A tanácsképviselői értekezlet határozatainak hatályba lépéséhez ugyancsak szükséges a tagállamok kormányának elfogadó határozata és az, hogy erről 6o napon belül a Tanács titkárságán keresztül a tagállamok tájékoztassák egymást. Ennek érdekében kérem a Kormányt, hogy a tanácsképviselői értekez­let jegyzőkönyvének elfogadására előterjesztett határozati javas­latot fogadja el. Budapest, i960, augusztus 24.- 3 ­4 MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom