MNL-OL-XIX-A-83-b 3051-3075/1960
3075/1960. A II. ötéves terv kidolgozásának feladatairól és kiinduló adatairól
d./ A helyi ős a szövetkezeti tevékenységre vonatkozó tervjavaslatot az eddigi gyakorlatnak megfelelően t vábbra is a fővárosi, negyei, és a negyei jogú városi tanácsok*, illetve a szövetkezetek tekintetében az OKISZ, ós a SZÖVOSZ készítsék el. A tanácsok részére széleskörű'tájékoztatást kell biztosítani a központi irányítás .iatt álló gazdaság fejlesztéséről. e./ A tervjavaslatok kidolgozása során a tervező szervek gondoskodjanak az 1961. és 1961. évben indítandó beruházásaik programjainak mielőbbi elkészítéséről. Segítsék elő az 9 éves terv megalapozását azzal is, hogy tanulmányokat dolgoznál! ki a 3« sz„ mellékletben megjelölt kérdésekre ós a népgazdaság fejlesztésének olyan egyéb problémáira, amelyek a terv megalapozottságát növelik® 4-. / A dolgozók bevonó-sa a terv elkészítésébe, A tervjavaslatok kidolgozása során az eddiginól lényegesen nagyobb mértékben kell támaszkodni a dolgozók kezdeményezőkészségére és kritikájára. Ennek biztosítássá érdekében az irányitó szervek szervezzék meg a vállalati tervek vitáját a vállalaton belül. Az irányitó szervek tárgyaljál: meg a tervjavaslatukat a megfelelő szakszervezetekkel ós a tervjavaslat egyes kérdéseit szükség szerint egyéb társadalmi szervekkel, A Kormány felkéri a társadalmi szervezeteket, támogassák munkájukkal a II. ötéves terv ki dolgozássá, t. 5«/ A tervező munka határidői. a,/ A minisztériumok ós az országos hatáskörű szervek tervjavaslataikat i960, augusztus hó 15~ig* a fővárosi, negyei? és megyei jogú városi tanácsok pedig i960, julius hó 15~rg kötelesek elkészíteni és az Országos Torhivatalhoz benyújtani. A tanácsi javaslatok megfelelő fejezeteit a szakfelügyeletét gyakorló minisztóriumok részére is meg kell küldeni. A terv- javaslatok kidolgozása során biztosítani kell, hogy mágus 15-ig igénybejelentés, illetve május 31-ig előzetes koordináció történjék - a tervezési előírásban részletesebben szabályozandó módon - a fontosabb szállitó és fölhasználó hatóságok között. Junius hó lo-ig a minisztériumok tág’ékoztássák a tanácsokat olyan fejlesztési kérdéseikről* amelyek a tanácsok részéről kapcsolódó intézkedéseket tesznek szükségessé» r c„/ A tervező hatóságok gondosk diának az Országos ^orvhivatal közrcnüködésévcl a tervjavaslatok sokoldalú koordinációjáról. Koordinálni kell ~ a KGST határozataival összhangban - a termelésükkel szenben jelentkező belföldi ós export igényeket, másrészt koordinálni kell a tervezett térnélós teljesítéséhez szükséges egyes anyagok és gépi berendezések beszerzését«. MNL OL XIX-A-83-b