MNL-OL-XIX-A-83-b 3146-3190/1958
3162/1958. A termelőszövetkezetek gazdasági megerősítéséről szóló 3004/1958. sz. határozat végrehajtásának tapasztalatai
- 17 száraiu Veszprém megye, ahol az állami támogatást alapos megfontolás után nyújtják. A tanácsi szövetkezetpolitikai apparátus lét.számrendezésé- nek ügye a határozat megjelenését követő első hónapokban rendkívül vontatottan haladt. A létszámr ndezésnek átcsoportosítással való megoldását a végrehajtó bizottságok nem találták kér.sztülvihetőnek. Kétségtelen, hogy ez a megoldás a tanácsoknál bizonyos ellenállásba is ütközött, л végrehajtásban mutatkozó nagyfoki lemaradás felszámolása akkor kezdődött meg, amikor kormányelnökhelyettesi utasítás alapján a megyék a státuamódosításra irányuló igényeiket bejelentették. Továbbra is elhúzta a létszámrendezést az, hogy a végrehajtó bizottságok többizben kérték a már felterjesztett javaslat módosítását. A pénzügyminisztérium az igény-к beérkezésének sorrendjében a létszám átcsoportosításokat lebonyolította és a státusok megnyitásáról, illetőleg törléséről a tanácsokat értesítette. Az átcsoportosított összesen 237 létszámh'lyből 71 állást a községi mezőgazdasági felügyelői apparátus terhére állítottak be. Ez azt jelenti, hogy az átcsoportosítással lényegében a legalsóbb mezőgazdasági szakapparátus gyengült meg. M-g kell említeni azt is, hogy egyes m gyék nem a határozatban foglalt normák szerint kérték a létszámátcsoportosítást, a termelőszövetkezetek jelenlegi létszámához viszonyítva ugyanis a kormányhatározatban előirt létszámnormák szerint a megyékhez 66, a járásokhoz pedig 214 áll_.s lett volna szükséges. Ezzel szemben a megyéknél 34? a járásoknál p dig 2o3 állást rendszeresítettek, tehát a hiány 57 állás. A kormányhatározat kedvezően segíti elő a szövetkezeti mozgalom számszerű fejlesztését,. Ezt tükrözik a lo.sz. tábla számadatai a folyó év I.negyedében elért fejlődésről. Ebben az időszakban az előző időszakhoz viszonyítva fellendülés tapasztalható. Ez év el jen elsősorban a földnélküli egyénileg dolgozó parasztok léptek 'be. A belépők között sok a volt t ermelő szőve tk zeri tag, ami arra mutat, hogy a.termelőszövetkezeti pártszervezeteknek és tagoknak a kilépett tagok meggyőzése érdekében végzett agitációs munkája általában eredményes volt, a kilépett tagok meggyőzésénél igen kedvezően ér ntette hatását a 3*oo4/1958*számú kormányhatározat. Ennek tudható ber hogy pl. a tiszadobi "Táncsics" termelőszövetkezetbe 18-an léptek br $ tó MNL OL XIX-A-83-b