MNL-OL-XIX-A-83-b 3291-3340/1957
3291/1957. KGST VIII. ülésszaka jegyzőkönyvének és határozatainak elfogadása
-5 5*/ A KGST keretében a tervek egyeztetésének alapja a jövőben - a hosszúlejáratú lo-15 éves népgazdasági tervek egyeztetése legyen) a lo-15 éves tervek egyeztetésének módszereit, legfőbb problémáit a KGST soronkövetkező IX* ülésszaka fogja 1958. év elején megtárgyalni# Második napirend: Az országoknak a lengyel szénipar fejlesztésé-f ben való részvétele# A szénbányászati beruházási igényekkel kapcsolatban a lengyel delegáció bejelentette, hogy saját beruházási erőforrásaiból a széntermelést 1960-ban I03-I05 millió tonnára, 1965-ben pedig 115 millió tonnára tudja emelni» Ez azt- jelenti, hogy a baráti országok bejelentett igényeit is figyelembevéve rendkívül nagy kielégítetlen szükséglet jelentkezik /évi mintegy 4—6 millió ton- | na/* A hiány úgy oldható meg, hogy ha-sürgős intézkedések történnek olyan irányban, hogy a KGST országok maguk részéről hozzájárulnak a lengyel szénberuházásokhoz# A Német Demokratikus Köztársaság bejelentette, hogy lo éves megállapodást kötött a Lengyel Népköztársasággal, melynek során 4- oo millió rubel értékű gépet, felszerelést és tervezési munkát végez a német, lengyel és csehszlovák határháromszögben elterülő torgaui bamaszéntelep feltárására.**/ A külfejtéses szénbányák évi összteljesitménye 5-6 üzemre alapozva, évi 55 millió tonna barnaszén lesz 1965-ben* Lengyelország már 1958-ból kezdve évi 5- 6 millió tonnányi szenet bocsájtana NDK hőerőművei rendelkezésére. A fenti széntermelésre első lépcsőben 2,900, másodikban további l,5oo Mff-nyi hőerőművet telepítenének* r*/ A fenti gazdasági konstrukció megvalósítása keretében a Len- - gyei Népköztársaság kb. loo.ooo tonna hengerdtacélt bocsájt NDK rendelkezésére, hogy a nehéz anyagigényes berendezéseket ebből az acélból gyártsa le a német ipar* 35 MNL OL XIX-A-83-b