MNL-OL-XIX-A-83-b 3291-3340/1957

3291/1957. KGST VIII. ülésszaka jegyzőkönyvének és határozatainak elfogadása

V «-3­bamaszén uj, külszini fejtésének kiépítésében történő együtt­működésről. Ugyancsak helyesléssel fogadták más érdekelt álla­mok delegációinak kijelentéseit, melyek szerint ezen országok készek kétoldalú tárgyalásokat folytatni Lengyelország szénire rának fejlesztésében való részvételükről» A Tanácsban résztvevő országok kölcsönös áruszállításainak növekedésével kapcsolatosan az ülésszakon meghallgatták a közlekedési miniszterek tájékozta.tóit, hogy milyen intézke­déseket tesznek országaikban a Tanácsban résztvevő országok export-import és tranzit szállitamányai vasúti és vizi szál­lítás ónak me g j a vi t ás ár a • Az ülésszak megbízta a Tanácsban résztvevő országok szakér­tőit, hogy az országok delegációi által beterjesztett javas­latok figyelembevételével dolgozzák ki a megfelelő intézkedé­seket és terjesszék azokat megvizsgálásra az egyes országok elé. Az országok delegációi egyhangúan kifejezték véleményüket, mely szerint a népgazdasági tervek koordinálásával kapcsolat­ban a Tanács által 1955-56-ban végzett munka nagy jelentőségű volt a Tanácsban résztvevő országok szocialista, építésének általános fellendítése szempontjából* Az ülésszak leszögezte, hogy a népgazdasági tervek összehangolásával kapcsolatos mun­kát folytatni kell és célszerű a KGST keretein belül a Ta­nácsban résztvevő országok alapvető népgazdasági ágai hosszabb /lo-15 évre terjedő/ időszakra szóló távlati fejlesztési tervei nck összehangolása. Az ülésszak megállapította, hogy a. Tanács keretein belül az ágazati Állandó Bizottságok létrehozása, kiszélesítette az or­,w MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom