MNL-OL-XIX-A-83-b 4261-4285/1955
4268/1955. Az Építésügyi Minisztérium 1954. évi gazdálkodásáról
1./ Az építőipar szervezeti s: • agoltsága . Az Építésügyi Minis zTerium feladata a legnagyobb országos építkezések kivitelezése volt. a uagankis ipar jelentéktelen volt, az egyes minisztérium pedig sorra megteremtették kisebb építkezések lebonyolít ás ara szolgaló^kisebb építőipari szervezeteiket. Az uj kormány Programm után az Építésügyi Minisztérium munkás- létszáma csökkent a legrohamosabban. Nemcsak a magankisipar és a szövetkezeti építőipar létszáma emelkedett, de megerősödtek, a beruházó minisztériumok épitővállalatai is. az Építésügyi Minisztérium az ország építőipari programmjanak csak közel 4o^-át kivitelezte és a feladatokhoz sem volt meg a szükséges létszám. Az Spit és. ügyi minisztériumon kívüli éoit őipari szervezetek semmiféle állami ár- és bérfegyelmet nem tartotta1' meg. A nagyobb volumenű faládátokra és inunk ás 1st számra sz orv ázott építőipari trösztök :.z uj helyzetben feleslegesekké váltak. Szoknak a megszüntet ásó és sok vállal, .t összevonása az ogész tavalyi évbon folyt. Ossz oson 143 vallalnti ogyság szűnt meg az év folyamán. A kisipar és a szövetkezőt! ipar számos - eredeti hivat as anak meg nem felelt - állami megrendelést kapott, amelyek n-igy visszaéléseket követtek el. az Építésügyi Miniszté- rium javaslat ara a Minisztertanács elfogadta ugyan az építőipar szakfelügyeletéről szóló hatarozatot, azonban az Építésügyi Mi- nisztéri um nem tudott még a tavaim évben kellőképen élni a megadott jogokkal. Nem történt int r-zkedás az ápit <5 ipar karos de“ centra 1 iz alt sagen», k me gszüntet ás éré sem. A minisztérium ,.z építőipari alkalmazottak létszámát 39.19o főről 22.974 főre, uZaz 16.216 fővel csökkentette. Az egységek megsz untét és ere és a nagymérvű alkalmazotti 1 ét szarac Ősökként ésre azonban az előbb mondottak szerint a munkás látsz am csökkenése után került sor, igy az átmenetileg feleslegessé vált alkalmazotti létszám 12o millió forint ä szeggel rontotta az építőipar önköltségét. Ez év első negyedévében további csökkentéseket kellett végrehajtani, az MM föladata, hogy err3 yz évre már teljes mértékben biztosítsa azt, hogy csak a tényleges munkás- létszámmal megfelelő aranyban álló alkalmazotti létszám logypn a vállalatoknál foglalkoztatva. 2. / A bar uh áz as ok tér v e zés e 1 ek és lebonyolít as anak hiányos saga 1. az Építésügyi Miniszteri um eredeti, 1954. évi terve 5.1 milliárd. Ft volt. Ez a torvszam volt az oka ann‘v,hogy a minisztérium nem fogott hozza az év elején a leépítéshez. A végleges terv,3.7 milliárd Ft az év közepén került megállapításra. E módosítás során a beruházási programra építkezésenként is nagymértékben módosult, a beruházások gyors leállít asa növelte a veszteségeket. Nem helytálló az az állítás, hogy ,.z építőipar a leállításokból eredő összes többletköltségeit megkapta volna. Számos esetben még azokat a költségeket sem lehetett tervhitelhiány vagy egyéb okok miatt megkapni, amelyek felszámítására a rendelkezések módot adtak volna« Bizonyos ugyanakkor az, hogy az átcsoportosítás körültekintőbb, határozottabb végrehajtásával az építőipar műszaki és gazdásági vezetői az ilyen cimen jelentkező veszteségeket csökkenteni tudtak volna. az építőipar munkájára kedvezőtlenül hatott ki a beruházások hiányos előkészít és t. Az épitkjz és ok jelentős része tervdokumentáció nélkül folyt. A mezőgazdasági munkák tervdokumentáció nélküli megkezdését a Minisztertanács irta elő. a csökkent faludóMNL OL XIX-A-83-b