MNL-OL-XIX-A-83-b 3046-3055/1955

3051/1955. Az 1955. évben egyetemet, főiskolát és szakközépiskolát végzők elosztásáról szóló 2123/1955. (VI. 1.) számú határozat kiegészítéséről

- 3 ­II. 1, / Az egyetemek-főiskolák és szakközépiskolák velemennyi végző hallgatóját, illetve tanulóját - az-érvényben lévő rendelkezé­sek szerint - szervezett elosztás utján kell elhelyezni. Ennek, érdekében a végzett szakembereket az 1-19* sz• melléklet sze­rint a.z igényeken felül is oz egyes minisztériumok területére kell irányítani. A miniszterek, kötelesek a területükre irányí­tott végző hallgatók számára a munkahely kijelöléséről gondos­kodni úgy, hogy azok munkábsdlli.tása a tanulmányaik befejezését igazoló oklevél átadását köve tő 30 napon belül megtörténhessék. Ez a, kötelezettség az előzetes kiválogatási joggal rendelkező miniszterekre is vonatkozik. Meg,je gyzés: Az érdekelt szervek többsége az igényen felül irá­nyított hallgatók elhelyezését nem vállalja - a mel*- 1 ékletek szerint. A kohó- és gépipari miniszter a területére irányított létszámnak megfelelő létszám és béralap-keretet kér 3 hónapra teljes egészében, további 3 hónapra pedig 50 95-ban. r 2. / A végző hallgatók maradéktalan elhelyezése érdekében a minisz­terek felhatalmazást kapnak arra, hogy - ha a kérdéses szakkép­zettségnek megfelelő munkahelyek mind kellő képzettségű, vagy nagy tapasztalattal rendelkező szakemberekkel vannak betöltve,-a fiatal szakembereket szakképzettségüknek, illetve művelt­ségűknek megfelelő területen -alacsonyabb munkakörben is alkal­mazhassák: a./ Az e.gyctrem.et-foiskolát és közgazdasági technikumot végzők alacsonyabb munkakörben váló elhelyezésének irányelveit, számba.jöhető munkakörök körét az Orsz.ágos Tervhivatal és az Oktatásügyi Minisztérium az érdekelt minisztériumok közre­működésével dolgozzák ki és május 10.-ig nyújtsák be jóvá­hagyásra a Minisztertanács Elnökségének. w Az ipari és mezőgazdasági technikumokban végzőket általában a tanult szakáguknak megfelelő területen szakmunkásként kell alkalmazni. A végző fiatalok kötelező szakmai gyakorlatukat ezekben az alacsonyabb munkakörökben is megszerezhetik. Meg.jcgyzés: A szénbányászati miniszter javasolja a Munka Törvénykönyv 132.§-ának módosítását oly értelem­ben, hogy a végző hallgatókat képzettségüknél.ala­csonyabb munkakörben lehessen alkalmazni. Az Épí­tésügyi miniszter szükségesnek tartja, hogy oz előterjesztésnek a Munka Törvénykönyvével ellen­tétes rendelkezéseinél fel’le gyen tűntetvc ,hogy e rendelkezések ideiglenes jelleggel a. Munka Tji1- vénykönyvnek vonatkozó szakaszaitól eltérnek.Vé­leményem szerint a szakmai gyakorlatnak megfe­lelő területen alacsonyabb beosztásban való meg­szerzése nem áll ellentétben a. Munka Törvény- könyv idevonatkozó rendelkezéseivel. P MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom