MNL-OL-XIX-A-83-b 3046-3055/1955

3051/1955. Az 1955. évben egyetemet, főiskolát és szakközépiskolát végzők elosztásáról szóló 2123/1955. (VI. 1.) számú határozat kiegészítéséről

- 2 ­Ezeknek a hiányosságoknak a kiküszöbölésére a Minisztertanács az 1955-ben végző szakképzett ifjúság megfelelő elhelyezése érdekében az alábbiakat határozza: 1./ Áz egyetemek, főiskolák és szakközépiskolák valamennyi 1955-ben végző hallgatóját, illetve tanulóját szervezett elosztás utján kell munkába állítani. 2*/ Az elosztást helyes szervezéssel s kellő tájékoztató, felvilá­gosító munkával kell előkészíteni és lebonyolítani, A személy szerinti elosztás megszervezéséért és lebonyolításáért, továbbá a szakképzett ifjúság megfelelő tájékoztatásáért az iskola fe­lett felügyeletet gyakorló miniszter, a megfelelő munkahely biz­tosításáért a munkahely szerint illetékes miniszter a felelős, 3#/ A végzett szakembereket a Minisztertanács által elfogadott ezdm- éa szakmai felosztás szerint kötelesek az egyes miniszterek - ideértve az előzetes kiválasztási joggal rendelkező minisztériu­mokat is - elhelyezni. Az illetékes miniszterek a konkrét munkahelyekre vonatkozó ada­tokat az iskola felett felügyeletet gyakorló miniszterrel leg­később junius 5,-i kötelesek közölni, A 2o34/l955 #/l♦25,/MT* szá­mú határozat 3» pontjában előirt III, 20,-i határidő 1955-re vo­natkozóan a fentieknek megfelelően módosul, 4,/ A szakközépiskolát végzők munkábaáll tása során a betöltendő mun­kahelyek tekintetében a Minisztertanács az alábbi ir .nyelvek t adja: a*/ A végző fiatalok lehetőleg tanult szakmájuknak megfelelő szak­munkás!, illetőleg gyakornoki munkára oszthatók be, A kiváló el/ru leti és gyakorlati felkészültséggel rendelkezők ennél ma­gasabb munkakörbe is beoszthatók. b,/ A közgazdasági technikumot végzettek olyan munkakörökben is elhelyezhetők, amelyek az áruforgalommal, anyagkezeléssel kapcsolatosak, /Pl, bolti eladó, raktárkezelő,'"stb*/ c#/ A munkakörök kiválasztásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a szakközépiskolát végzettek magasabb elméleti tudása, számo­lási készsége, az elsajátított gazdasági ism retek hasznosít­hatók legyenek, 5*/ A végző fiatalokkal elsősorban a tanácsi és begy jtési apparátust, a vidéki hivatalokat, intézményeket, sz rveket kell megerősíteni. I unkábaállitásukkal részben a felmerülő uj szükséglet kielégítését, részben a képzettséggel nem rendelkező vagy egyéb okból a munkakör bet ltésére nem alkalmas dolgozók felváltását kell megoldani, Mun- kábaállitásukat nagyrészben létszám- és béralapemelés nélkül kell végrehajtani. Az indokolt létszám- és béralapemelést az Országos Tervhivatal elnökének javaslatára a Minisztertanács ezzel megbí­zott elnökhelyettese határozza meg# MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom