MNL-OL-XIX-A-83-b 3016-3030/1955

3026/1955. Az államapparátus és a vállalati szervek egyszerűsítésére vonatkozó minisztertanácsi határozatok végrehajtásáról és továbbfejlesztéséről

«1SZTERT A Pi ÁCS TITKÁRSÁGA Előadó : Budapest, 195 Szigorúan titkos! Készült So példányban, 1418/2/1955/TŰK. A múltévben végrehajtott, valamint idén végrehajtott lét­számcsökkentési előírásokat több esetben úgy játszottak ki, ho^y egyrészt munkakörváltozás nélkül alkalmazottakat munkás állomány­csoportba soroltak, vagy alkalmazotti munkakörből munkás állomá- • nyi csoportvezetőnek, vagy munkás állományi MEO-snak helyezték át. Ezzel a minisztertanácsi határozatot csak formálisan hajtották végre és a népgazdaságban a termelő és a nem termelők aránya nem javult. Fokozza ezt a veszélyt jelenleg az is, hogy a miniszter-^ tanács különleges előnyöket biztosit azoknak, akiket alkalmazotti munkakörből termelő munkás munkakörbe helyeznek át. Amennyiben^ ez az áthelyezés formális, nemcsak a határozat létszámcsökkenté­sére vonatkozó része kerül kijátszásra, hanem jelentős forintössze­geket használunk fel teljesen indokolatlanul. Mindezekre 1955* március 29.-én kelt levelem 5* pontjában a figyelmet már felhívtam, azonban szükségesnek tartom, hogy ezek­nek a visszaéléseknek szervezett kiküszöbölését biztosítsuk. Ennek érdekében Miniszter Elvtárs az alsóbb szervektől felfelé minden fokon kérjén igazoló jelentést, amelyben az üzemek, intézmények, a tanács vb, szakigazgatási szervek vezetői aláírásukkal ellátott igazolással közük, hogy a létszámcsökkentés során a miniszterta­nácsi határozatnak megfelelően milyen létszámot építettek le és milyen módon. Az egységesség és áttekinthetőség biztosítása ér­dekében a mellékelt űrlap szerint javaslom az igazoló jelentések bekérését * Helyes volna, ha a minisztérium a jelentést az egyes szer­veknél történő létszámcsökkentés végrehajtása után május 31-ig» illetve a végrehajtás befejezési időpontjáig kérné be, A minisz­térium az adatokat•szúrópróbaszerűen ellenőrizze. A visszaélőket vonja felelősségre. Budapest, 1955» április 12. Apró Antal s.k, minisztertanács elnökhelyettese. MNL OL XIX-A-83-b

Next

/
Oldalképek
Tartalom