Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum - Falragaszok, hirdetmények 1945 után

K_1971.1411.1.1

Á BELKERESKEDELMI MINISZTER ÉS A KERESKEDELMI, PÉNZÜGYI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE ELNÖKSÉGÉNEK E L ^ a a kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozókhoz Keceskedeltni is UcmiéglálóifuteC dolgozók! Kedves Udáesok! ' A szocialista kereskedelem 10. évfordulóját ünnepeljük ezekben a hetekben az egész or­szágban. Az 1948. év fordulatot jelentett kereskedelmi életünkben is, új típusú, szocialista ke­reskedelem született hazánkban. A tőkés kereskedelem célja elsősorban az volt, hogy a tulajdonos minél nagyobb haszonra tegyen szert a vásárlók becsapása, a kereskedelmi dolgozók kizsákmányolása árán is. Ezzel szemben a szocialista kereskedelem feladata a lakosság igényeinek minél jobb kielégítése. A szocialista kereskedelem megszületésével megváltozott a kereskedelmi dolgozók helyzete is. Akik a felszabadulás előtt a szakmában dolgoztak, tudják, hogyan ellenőrizték őket főnö­keik és azok megbízottai, emlékeznek arra, milyen kiszolgáltafott helyzetben voltak, hiszen állandóan ott lebegett fejük felett a munkanélküliség veszélye. Emiatt nemcsak udvarias­nak kellett lenniük, hanem gyakran szolgai alázatra is kényszerültek. Illa mindez megváltozott. A mi társadalmunkban emelt fővel végezheti munkáját a keres­kedelmi és vendéglátóipari alkalmazott. A társadalom megbecsülését jelenti az is, hogy az elmúlt hetekben ismét több ssáz kereskedelmi dolgozó kapott magas kitüntetést jól vég­zett munkájáért. A legnagyobb kitüntetés azonban az, ha a fogyasztó elégedetten távozik a boltokból, ven- déglátóipari egységekből. Ahhoz azonban, hogy ezt elérjük öntudatos kereskedelmi dolgo­zókra van szükség, mert a mi társadalmunkban nem érvényesül a tőkés gazdaságot jel­lemző kényszer. Ezért kérjük a kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozókat, ügyeljenek az udvarias, jó kiszolgálásra, mert ez a nép államába vetett bizalmat is erősíti. Dolgozótársaink túlnyomó többsége megérti ezt és becsülettel helytáll, ahogyan ezt az elmúlt évek alatt annyiszor bebizonyította. Vannak azonban még olyanok is, akik időn­ként megfeledkeznek magukról, udvariatlanok a vásárlókkal szemben. Ma, amikor áruházaink, üzleteink, vendéglátó egységeink soha nem tapasztalt árubőséggel várják a fogyasztókat, még inkább a kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozók egyéni magatartásán múlik, hogy meg védjük a szocialista kereskedelem jó hírnevét, növeljük a már kivívott társadalmi megbecsülést. A jó kereskedelmi dolgozó figyelmes, amikor kiszolgál, ismeri szakmáját, udvarias, a vá­sárlót megfelelően tudja felvilágosítani minden kérdésben. A kereskedelmi dolgozók te­remtsenek olyan légkört vállalatainknál, hogy ne maradhassanak meg ott olyan dolgozók, akiknek magatartása nem méltó a szocialista kereskedelemhez, akik nem becsülik, meg­károsítják a fogyasztókat, és ezzel rossz hírét keltik kereskedelmünknek. A szocialista kereskedelmi erkölcs megtartását, mely alapvető követelménye munkánknak, feltétlenül el­várjuk minden kereskedelmi dolgozótól. ./ ÍAtzíck V/ ßsztiofo l $'zci'U&Z’Mi/e&eU {gazdasági l Követésre méltó a Verseny Áruház és a Ruházati Bolt dolgozóinak példája, akik elhafá­■wnnmMMiiiiiMMMnMiiiiiiiMiiBiiiiiMiiiiiiiiiiii mi Iliin iiéii i iiiinii—Im i i m—ii—iiwiiiiHiimiwiiiiiHMiiiiwiIiimii imiinmiiin —in in—■immmiimm uw« rozták: mozgalmat indítanak a kereskedelem kulturáltságának emelése, az udvarias kiszol­gálás elősegítése érdekében. A hosszú szakmai gyakorlattal rendelkező, kipróbált eladók, felszolgálók, a „kiváló dolgo­zók“ segítsék a szakszervezeti bizottság és a gazdasági vezetés munkáját. Neveljék a fiatal dolgozókat, tanítsák őket az udvarias, figyelmes kiszolgálás módszereire. A legfontosabb feladat ma: az eladás jó megszervezése. Mi nden eladótól meg kell köve­telni az udvarias kiszolgálást. Segíteni kell a kevésbé szakképzett dolgozók munkáját, és tanulmányozni a fogyasztók kívánságait. Nem szabad szem elől téveszteni a fogyasztók ér­dekeit, hiszen megdolgoznak keresetükért, és teljes joggal óhajtják a jó és udvarias kiszol­gálást. Tegyük közüggyé az udvarias kiszolgálás elősegítését. Gondoskodjunk arról, hogy az ud­varias dolgozók neveit az egész szakmában megismerjék. Biztosítsuk, hogy kitüntetést, ju­talmat kapjanak jó munkájukért. Ennek elősegítése érdekében újjá kell szervezni a kiváló dolgozók baráti körét. Támasz­kodni kell arra a segítségre, amelyet szakmánk jó szakemberei, élenjáró dolgozói tudnak nyújtani. Fontos feladat a kereskedelem technikájának növelése, és az új kereskedelmi módszerek, újítások minél szélesebb körben történő elterjesztése. Az új eladási módszerek könnyítik, javítják a kereskedelmi dolgozók munkáját. Elő kell segíteni minden eszközzel az áruismereti oktatást, a szakmai ismeretek bőví­tését. Szilárdan hisszük, hogy a kereskedelem és vendéglátóipar dolgozói becsülettel szolgálják népünket az elkövetkező években is, és méltók lesznek a szocialista kereskedelem leg­jobb hagyományaihoz, és kiérdemlik a fogyszfók megbecsülését. Budapest, 1958. október hó 21. Tausz János s. k.v f k: Kollár Tibor belkereskedelmi miniszter IC 10G Ságvári Nyomda. Fel. vez.: Hermann Lajos \ Ligeti László s. k., a KPVDSZ főtitkára

Next

/
Oldalképek
Tartalom