Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)

SAS PÉTER: BIRÓ VENCEL PIARISTA TÖRTÉNETÍRÓ HELYE ÉS SZEREPE AZ ERDÉLYI TUDOMÁNYOS ÉLETBEN

„ERDÉLYT JOBBAN MEGSZERETJÜK, HA AZT MÚLTJÁVAL EGYÜTT ISMERJÜK" 1. A piarista rend címere Biró Vencel akkor már több volt „biztató reménységnél”. Piarista szerzetes­ként és rendi történészként sokat foglalkozott tanítórendje és választott hazája, Erdély - azon belül Kolozsvár múltjával -, majd sokat írt az erdélyi kiemel­kedő személyiségekről, a szerzet oktatásügyi politikájáról és nevelési elveiről. Természetszerűleg arra is módot talált, hogy bemutassa Erdély piarista isko­láit, különös tekintettel az egykori kolozsvári római katolikus főgimnáziumra és a Báthory-Apor Szemináriumra. Ezekről szóló tanulmányaiban visszanyúlt a fejedelemség korának időszakába, a Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem megteremtette egykori jezsuita egyetem alapításához, mely az okta­tás, a művelődés és a kultúra területén hozzájárult Erdély európai jelenlétéhez, a kultúrnemzetek sorában való számontartásához. Munkája megírásának hi­telesebbé tételéhez a felhasznált levéltári anyagokon, okmányokon kívül saját, helyben megszerzett nevelői-oktatói tapasztalatai is alapvetően hozzájárultak. Nagy ívű, történelmi távlatokban gondolkodó áttekintése segítségével az okta­tási intézmény tevékenységéről, mint aló. századi jezsuita alapítástól kezdve a 18. századi piarista folytatáson át egészen a 20. század közepéig tartó, ösz­­szefüggő, megszakítás nélküli folyamatról nyerhetünk pontos és átfogó képet. Akár az általa bemutatott kegyesrendi működés virágzó időszakának távlatá­8

Next

/
Oldalképek
Tartalom