Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Lukinich Imre: A bethleni gróf Bethlen család történetírója
„ERDÉLYT JOBBAN MEGSZERETJÜK, HA AZT MÚLTJÁVAL EGYÜTT ISMERJÜK" A folyóirat Varsóban jelenik meg e cím alatt: Bulletin d'information des sciences historiques en Europe Orientale. Mint kitűnő szervező a Magyar Történelmi Társulatban és a Magyar Nemzeti Múzeumban fejti ki napi tevékenységét. Nagy erővel végzi a Múzeum könyvtárának újra való felállítását. Negyvennyolc éves csak, így joggal lehet remélni, hogy maga elé tűzött terveit meg is valósíthatja. Pontosan dolgozik, mint amilyen volt tanárnak is. Tárgyaiban való elgondolkozása miatt egyesek előtt zárkózottnak látszik, azonban tudományos beszélgetésben legott fölmelegszik, és jó szívvel segít mindenkinek. Ritka önzetlenség jellemzi, amellyel a fiatalabb történetírókat a munkától nem riasztja el, ellenben arra biztatja. Aki történelmi kérdésekben hozzáfordul, sohasem jön el tőle üres kézzel. Nagyon szorgalmas, szinte mindig íróasztala mellett ül és másokban is megbecsüli a komoly igyekezetét. Történetírói munkássága elsősorban Erdély történelmének felkutatására irányul. Monumentális művein kívül (Erdély területi változásai a török hódoltság korában 1541-1711-igAgrófBethlen-család története) sok más hosszabb-rövidebb értekezése, műve foglalkozik Erdéllyel. Az erdélyi fejedelmi cím kialakulása, Egy erdélyi kereskedelmi társaság terve 1703- ban, Az erdélyi hódoltság és végvárai. Dés város közélete a XVIII, század elején, I. Rákóczi György és a lengyel királyság, Br. Bethlen Ferenc 1601-53-ig, Bethlen István támadása 1636-ban, Az udvarhelyi vár története, Bethlen István és Péter külföldi iskoláztatása, Bethlen Gábor és Pozsony városa. Egyéb irányú művei s értekezései (A szatmári béke története és okirattára, Auer János naplója, II. Rákóczi Ferencné, A Magyar Történelmi Társaság története, A M. T. A. és a történettudomány, Menander Protector, Avar-görög háború, gróf Klebelsberg emlékkönyv, Mohácsi emlékkönyv) is nagy számmal vannak. Jelenleg Bethlen Gábor halálának 300 éves fordulójára nagyszabású emlékkönyv létrehozásában fárad, hogy kegyeletes visszaemlékezésekben a nagynevű fejedelem alkotó tetteit az utókor szemei előtt felvonultassa. Kifogyhatatlan a tervezgetésben, nemes elhatározásokban és erős lelkű, kitartó azok megvalósításában. Ha e lelkes törekvésében érdeklődésünkkel, együttérzésünkkel támogatjuk, hisszük, hogy munkakedve csak növekedni fog. 472