Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
MEGEMLÉKEZÉSEK - Szabó Károly mint történetíró. Születésének századik évfordulójára
MEGEMLÉKEZÉSEK Ez írók Szabó Károly történetírói értékét, helyét megjelölték. Elmondották, hogy lelkiismeretes és a legapróbb részletekre kiterjedő forrástanulmány alapján dolgozott; hogy világos okoskodás, higgadt ítélet, a tárgy iránt való lelkesülés, egyszerű és nemes előadás jellemzik, nyelvén meglátszik a klasszikus iskola. Elmondották, hogy tudása mellett szerény volt, hogy lelkesültsége magával ragadott, hogy egyénisége mindenkit lebilincselt. Elmondották, hogy történetírói munkásságának legnagyobb érdeme, hogy a székelyeredet-kérdést újból napirendre vette, a székelyek iránt az érdeklődést felkeltette, hogy az ősmagyar történeti kutatásnak egészséges irányt adott, azt úgyszólván új alapokra fektette. Nemzeti múlton lelkesülő történetíró volt a legjavából, aki örömkönnyeket tudott sírni, ha nemzete múltjának felemelő mozzanatain eltűnődhetett. Rájött arra, hogy egy nemzet közérzése múltjából meríti erejét, miként az egyes családok is szívrepesve járják végig kastélyuknak érdemes őseikkel díszített termeit. Tudás és lélek volt benne, s ezzel talán legjobban megmondtunk róla mindent. 459