Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)
MEGEMLÉKEZÉSEK - Karácsonyi János tiszteleti tag (1858–1929) emlékezete
MEGEMLÉKEZÉSEK rög kát. magyarok eredete stb.) az erdélyi kát. püspökség történetét is megírta 1571-ig Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene című gyűjtőműben. Szent László király életének könyvet szentelt. Kutatta a székelyek eredetét és foglalkozott az erdélyi magyarság történetével. Működését kiegészítik a tudományos társulatokban (Magyar Tudományos Akadémia, Szent István Akadémia, Heraldikai és Genealógiai Társaság, Erdélyi Irodalmi Társaság, Erdélyi Katholikus Akadémia, Szigligeti Társaság stb.) való felolvasásai és előadásai. Mint a magyar Történelmi Társaság választmányi, a Szent István Akadémia és az Erdélyi Irodalmi Társaság tiszteletbeli tagja, a Heraldikai és Genealógiai Társaság tiszteletbeli elnöke, állandó kapcsolatban volt a tudományos világgal. Tudományos munkásságával vívta ki a tudós nevet. A tudóssá levésnek verejtékes az útja. Az elmélyedésben, kutató utánjárásban eltöltött hetek, évek, évtizedek, többször elcsüggesztő sikertelenségek, keserűséget szerző megítélések hátterei az örömnek, amelyet a történetíró szellemi gyermekeinek: érdemes könyveinek megjelenésekor élvez. Másrészt azonban igaz, hogy már az út is, amelyet a történetíró műve anyagának összehordásában és műve felépítésében megtesz, a verejtékezések mellett, a feltörő ujjongásnak, elragadtatásnak és elszórakoztatásnak olyan bőségével lep meg, amelyet csak ismeretlen és lelkűnkkel rokon események kelthetnek. Történetet leginkább eredeti forrásokból lehet tanulni. Lehetnek történeti alkotások, amelyek egyéneket, tömegeket magukkal ragadnak, e kitörések azonban csak kicsinyített képei az író örömének, aki a törmelékek között színaranyat kapott. Egyik történetíró a színaranyat értékes adatokban látja, amelyeket sokszor meglepő találékonysággal összefűz, hogy belőlük a kort, amely után kutat, képzelete ragyogásában elénk varázsolja. Hévül mindenért, ami a régibb kort, annak embereit, gondolkozásukat, hite szerint hozzánk közelebb hozza. Sokszor költői meglátással kelt életre hangulatokat, amelyek sárgult levelek molyrágta maradékain porladnak. Saját nyelvükön szólaltatja meg a szenteket, lovagok sisakjára bokrétát köt, elmereng a szeretet kézsimításain és az erőszakosság ökölcsapásain. Ügy érzi, hogy költészet nélkül nincs történelem, mert hisz a történelem az élet, amely az őskorokat a gyermekek egyszerűségébe helyezi. A másik történetíró haragosan hessegeti az árnyakat, amelyek tiszta látásunk elé sereglenek. Az igazság jelszavával ajkán a történeti forrásokat levet441
