Biró Vencel: „Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”. Történeti tanulmányok - Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2. (Budapest, 2021)

MEGEMLÉKEZÉSEK - Gróf Batthyány Ignác (1741–1798) Emlékezés születésének kétszázéves évfordulóján

„ERDÉLYT JOBBAN MEGSZERETJÜK, HA AZT MÚLTJÁVAL EGYÜTT ISMERJÜK" Csereyt e törekvésében Batthyány hathatósan támogatta. Az Isten Anyjá­nak tiszteletére vonatkozólag - írta neki első levelében - saját irataiban is talált feljegyzéseket. Barátsága jeléül ezeket elküldi, de a további kutatással sem hagy fel.6 Majd értesítette őt, hogy az Isten Anyja tiszteletére felállított templomok és oltárok jegyzékét a Sáros megyében élő plébánosoktól, hasonlóan Heves me­gyéből is várja, és rövid idő alatt megküldi. A kívánt képeket le fogja rajzol­tatni.7 Két egri képet és egy képtudósítást csakhamar el is küldött. Értesítette arról, hogy az egerszalóki kép lerajzolása folyamatban van, vegye azt tőle aján­dék gyanánt, és fordítsa az Isten Anyja tiszteletére.8 A tiszteletről - mondotta -, amelyekben az egerszalóki és szentkúti képek részesülnek, tapasztalatból maga is bizonyságot tehet. A Bereg megyéből kapott tudósításokat is Csereyhez jut­tatta, kérdezve, hogy mely megyékből kíván még értesítést, és hogy megvan-e neki a varróriói (varannói) kép? Lórétomi Litániában lévő nevezetek rendén folyó Dicsérete. Bécsben, nemes Trattner János Tamás betűivel, 1772. 6 Batthyány Ignác Cserey Farkashoz. Eger, 1771. május 9. - Az itt idézett levelek az Erdélyi Múzeum levéltárának Törzsgyűjteményében vannak. 7 Ugyanannak Eger, 1771. augusztus 22. 8 U. az u. annak Eger, 1772. május 7. 9 Eger, 1773. január 25. Képmetszőről is Batthyány gondoskodott. Egyet Bécsből hozatott, de az csakhamar meghalt. Erre egy másik önként jelentkezett Bécsből, és mestersége megmutatására néhány képet elküldött. Batthyány tehát várta Cserey elhatá­rozását, Egerben fogja-e munkáját kinyomtatni, hogy ez esetre a szükséges in­tézkedéseket megtehesse. Fogjanak hozzá a nyomtatáshoz - biztatta Csereyt -, gondja lesz rá, hogy a költség nagy ne legyen.9 Erdélyi vonatkozásban megemlítendő, hogy Batthyány egyik levelében ar­ról értesítette Csereyt, hogy kezébe került bizonyos írott könyv, amelyben az erdélyi diéták foglaltatnak az 1578, 1579, 1619, 1615, 1624, 1630-1636, 1639- 1644, 1646-1650. évekből. Ezek közül némelyek nyomtatásban, pecséttel, kéza­láírással ellátva, eredetiben vannak összekötve. Nem tudja, van-e olyan gyűj­temény, amelyben minden erdélyi diéta megtalálható. Ha Csereynek tetszik, 422

Next

/
Oldalképek
Tartalom