Bartók Béla, ifj.: Bartók Béla életének krónikája (Budapest, 2021)

Bekapcsolódás Európa zenei életébe (1904–1906)

BEKAPCSOLÓDÁS EURÓPA ZENEI ÉLETÉBE (1 904-1 906) 1906 Népdalgyűjtéseinek színhelyét a célszerűség és az anyagi megfon­tolás alapján ekkor még úgy választotta meg, hogy rokoni vagy baráti kapcsolatok révén ment egy-egy vidékre, ahol ellátásának biztosítása mellett segítségére lehettek az énekesek és zenészek felkutatásában. Június 29-én ilyen kapcsolat révén utazik Túrára (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye). Három napig Hajdú Istvánék (Oláh Tóth Emil sógora) vendége, ezalatt 75 dalt jegyez le. Július 1-én az egyik szomszéd faluba mennek búcsúba. Július 3. körül Rákoskeresztúrról beszámol édesanyjának első túrái gyűj­­tőútjáról és további terveiről. Július 6-án francia nyelvű levélben mentegetődzik amiatt, hogy keveset ír neki, de a gyűjtőutak nagyon fárasztóak, és örül, ha este lefekhet. Július 7-én megint Túrára megy Hajdúékhoz. Július 8-án Oláh Tóth Pál (Oláh Tóth Emil öccse) vendége. Július 9-én Túráról közös családi levelezőlapot küldenek Tóth Emilnek Sziládra. Ekkor kezdi használni a fonográfot, külön megemlékezik arról, hogy evvel utazott. Túrán összesen 151 dalt jegyzett le, 76-ot ezen a második úton. Július 19-e körül Békés megyébe megy, ahol a különböző uradalmak gaz­datisztjeinek segítségével folytatja gyűjtését. Július 20-án Gyulán kísérel meg gyűjtést eredménytelenül, majd ott meg­szállva egy szállodában, 21-én Benedekre megy (Gyula város Józsefbe­­nedek nevű külterületi lakott helyére), de ott sem jár sikerrel. Július 22-én Galgóczy Géza, a Bihar vármegyei Feketeér pusztára (Sarkad község külterületére) kíséri, megismerteti az ottani gazdatiszttel. Itt már sikeres a gyűjtés. Július 23-án és 24-én Benedeken gyűjt, majd 24-én délután Dobozra (Bé­kés vármegye) megy. Ezen a gyűjtőúton 83 dal és 47 felvétel a termés. Július 25-én Dobozon meglátogatja távoli rokonait, Vidovszky Lászlóékat, majd Békéscsabán keresztül Rákoskeresztúrra utazik Vecseyékhez. 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom