Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)

9. A ROMÁNIAI MAGYAROK NAGY KÉPES NAPTÁRA

MAGYAROK TEMETŐJE, Ó-ROMÁNIA A Julián Egyesület székházában 1907. május 22-én megtartott naptár-ér­tekezleten ennek ellenére a takarékossági szempontok kerültek előtérbe.1192 Klebeisberg Kuno ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy az esetleges költ­ségtúllépés csak akkor vállalható, ha a kiadvány csakugyan megfelel a romá­niai magyarok sajátos igényeinek. (Ennek persze a gyakorlatban a vásárlási hajlandóságban is tükröződnie kellett volna. A gazdasági válság, és a magyar diaszpóra mind mostohább anyagi helyzete miatt azonban a kereslet-kínálati viszonyokban közvetlen összefüggés mégsem mutatkozott.) Az akció vezeté­se tisztában volt azzal, hogy a kelendőség elsősorban a romániai viszonyokat taglaló fejezettől függ. Az aktuális (1908-as) terveket Poliány Zoltán ismertette a beavatottakkal: az általános részt a Franklin Társulat többi naptárából emel­ték át változatlan szöveggel. Az irodalmi blokkban többek között helyet kapott egy nagyvárosi cselédlány hányattatásait elbeszélő Gaál Mózes-vers, s hasonló nevelő szándékkal egy amerikás magyar tragédiába torkolló életútja, valamint Arany-balladák, Tompa Mihály virágénekei, a kuruc-korról szóló ismertetés, II. Rákóczi Ferenc fejedelem képével és a hamvai hazahozatalát követő ünnep­ségekről szóló híradással, végül egy Szeged és Petőfi kapcsolatát fejtegető írás A Tisza című verssel.1193 1192 Az 1908-as naptárról 1907. máj. 22-én tartott értekezlet jegyzőkönyve. MNL OL K 26 ME 859. cs. 2920/1907 XX. t. 81. asz. 1193 Uo. Már a romániai magyarság „belső” világával foglalkozó szerkezeti egység­hez vezet át a nagyváradi Szent Vince Intézet ismertetése, melynek ekkor számos romániai ösztöndíjas bentlakó tanulója volt. A szerkesztő ebben a blokkban kí­vánta közölni Schönburg-Hartenstein herceg, az új romániai követ és Szapáry Lőrinc követségi tanácsos arcképét, valamint a Carmen Silva álnéven alkotó román királyné Intimitások című kötetének magyar vonatkozásait elemző írást. A Bukaresti Magyar Társulat fél évszázados jubileumának nem csak történeti összefoglalóval, de fényképpel is adózott a szerkesztő. A magyar egyesületek működésének leírásában a tízéves betegsegélyezőre jutott a legtöbb figyelem, amely közkedvelt volt a hazai kivándorolt románok körében is. A magyar is­kolák módszeres bemutatása, statisztikai számsorok felvonultatásával történt, 304

Next

/
Oldalképek
Tartalom