Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
12. NEMZETTÖREDÉK ÉS NEMZETPOLITIKA. ÖSSZEFOGLALÁS ÉS KITEKINTÉS
12. NEMZETTÖREDÉK ÉS NEMZETPOL I T I KA . ÖSSZEFOGLALÁS ÉS KITEKINTÉS lágháború kezdetére a külvárosi katolikus központ is megnyitotta kapuit a Cuza Vodá utcában. A szétszórtságban élő családok gyermekei a határ menti bentlakásos magyar közegben iskolázódhattak, a továbbtanulás lehetőségével; miután a regáti képzés az iparos továbbképzés, a tanonc- és polgári iskolai oktatás megszervezése ellenére zsákutcás maradt. A magyar diákok ugyanis csak terhes különbözeti vizsgák letétele után folytathatták tanulmányaikat a román iskolarendszerben, amely a képzett vezetői réteg kinevelésének kockázatos útját kínálta, hiszen kizárólag a román kultúra értékeit közvetítette. Az anyaország által kínált ösztöndíjas képzés ezzel szemben csak erősíthette a saját kultúrához, s az óhazához való kötődéseiket. Ideális esetben. Az ösztöndíjas „vetés” ugyanis nem mindig szökött szárba, s ha igen, akkor sem hozott mindig jó gyümölcsöket... Az eltérő követelményszint, szokások, létfenntartási körülmények éppúgy eltéríthették a jelölteket pályájukról, mint a kellő alkalmazkodási készség, szorgalom, vagy erkölcsi állóképesség hiánya. Voltak, akik effélék miatt pályaelhagyók lettek. Mások sikeresen vették ugyan az akadályokat, de kedvező álláshoz jutva nem tértek vissza a diaszpórába, s ezzel a képzésükre fordított „beruházási javak” a kintiek számára nem hasznosultak. Az alapvető gondot tehát a „menni, vagy maradni?” választása okozta. A távlati célt, a hazatérést nyilvánvalóan keresztezte a saját kisközösség erősítésének, s majdani vezetésének aktuális igénye. Csakhogy erre sem volt mindig megfelelő fogadókészség! A társadalmi ranglétrán feljebb jutó végzett ösztöndíjasokat a kibocsájtó regáti közösség új minőségükben gyakran nem fogadta el. Szakértelmüket megkérdőjelezték, megváltozott magatartásukat, stílusukat fölényeskedésnek, legalábbis hűtlenségnek érzékelték. S valamelyest ennek is tulajdonítható, hogy az a kormányzati szándék, hogy az önjelölt egyleti vezetők, a magyar közélet sokszor méltatlan hangadói helyébe jól képzett, kiegyensúlyozott személyiségek lépjenek, csak részben teljesült. A megvalósult gyakorlatot egyébként a túlképzés és alulképzés egyaránt jellemezte. Az okleveles tanítónők létszáma például csakhamar meghaladta az elfoglalható állások számát, míg a hiányszakmákban idomulni kellett a kínálati viszonyokhoz - amelyek ritkán kedveztek a regáti magyar közösségek szükségleteinek. Az ösztöndíjprogram tehát igen ellentmondásos eredményeket hozott. 429
