Makkai Béla: Magyarok temetője, Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 23. (Budapest, 2021)
2. KIVÁNDORLÁS ÉS DEMOGRÁFIAI VISZONYOK „AZ ELHANYAGOLTSÁG ÉVTIZEDEIBEN”
MAGYAROK TEMETŐJE, Ó-ROMÁNIA az utóbbi két papot érintette. A hiányzó papneveldéi költségek gyakorlatias kiegyenlítése helyett pedig Kolozsvár és Esztergom szerencsétlen egyházpolitikai vitákba keveredett moldvai partnereivel, minek mérges gyümölcse, hogy Szabó Román kolozsvári minorita rendfőnök 1848-ban a másik hat papot is hazarendelte. Ezzel anyanyelvű lelki gondozás nélkül hagyta a moldvai csángókat.13 13 Auner 1908, 75-76. 14 Városon 2000, vidéken 48 674 katolikust írtak össze. Uo. 77. 15 Auner 1908, 69. A szabadságharc leverése után némi javulás következett, részben az emigráció révén, mely jótékony impulzusokkal erősítette a két Duna menti fejedelemség magyarjainak nemzeti öntudatát; másrészt annak az 1852-es egyházszervezeti reformnak köszönhetően, amely az obszerváns ferencesek bolgár-román tartományát a Kapisztrán János nevét viselő magyar rendtartománnyal egyesítette. Ennek hatása a magyar egyházi befolyás növekedésén túl közvetve megmutatkozott a magyar kivándorlás alakulásában is. A rendtartomány 1855. évi kimutatása szerint néhány vidéki városban új magyar közösségek jöttek létre, s a bukaresti magyar katolikusság már 4500 főt számlált. A Moldvai Fejedelemségben élő katolikusok lélekszáma ekkoron elérte a félszázezret. Ezek többsége - Auner szerint - kétséget kizáróan magyar anyanyelvű csángó volt.14 A református közösség nem volt ilyen népes, a szabadságharc protestáns számkivetettjeinek köszönhetően azonban sokkal szervezettebb, noha meg kellett küzdeniük az osztrák titkos ügynökök és a román adminisztrátorok ármánykodásaival. Ennek ellenére a német evangélikusoknál eltöltött vendég-évek után a létszámában, s anyagiakban is gyarapodó gyülekezet saját fatemplomot emelt. A nem csak nemzeti, de vallásos meggyőződésében is tántoríthatatlan román befogadó közeg azonban képtelen volt elfogadni, hogy egy szakrális építményről hiányozzék a kereszt-jelkép. Az idegen szokásoktól való idegenkedés akkor is nyilvánvaló, ha a csillagos toronydísz elhagyását jóhiszeműen a fejedelmi mecénások (Alexandru Suțu és Grigore Ghika) 15 iránti hála megnyilvánulásának tekintjük. 18
