Köő Artúr (szerk.): Ecsettel a nyugati hadifogságban. Kiss Sándor naplója - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 22. (Budapest, 2020)
Előszó
ECSETTEL A NYUGATI HADIFOGSÁGBAN retbe helyezi a naplóíró és sortársainak helyzetét, a nyugaton hadifogságba esettek fogadtatását a kommunisták által uralt Magyarországon. A napló szövegén semmi olyan módosítást nem eszközöltünk, amely tartalmán változtatott volna. Mindamellett a mai helyesírási szabályoknak megfeleltettük, s ezeknek megfelelően javítottuk, ahol szükség volt rá. Ha a szerző tévesen írt le helységneveket, lábjegyzetben jelöltük a települések hivatalos nevét; ahol a helyzet megkívánta, jelöltük a napló szerzőjének vélhető tévedését. Az eredeti kézirat ceruzával íródott, lapjai az évek alatt megkoptak. Azonban az isteni gondviselés bizonyítéka, hogy egyáltalán megmaradt, előkerült. Az olvashatatlan, hiányos részeket a naplóban jelöltük, és lábjegyzetben felhívjuk rá az olvasó figyelmét, mi az oka a „hézagoknak”. A naplót kiegészíti egy térkép is, amely mutatja Kiss Sándor tartalékos hadnagy és honfitársai kitelepülésének, vándorlásainak útját, illetve hadifogságuk helyeit; hogy az, aki kezébe veszi e kötetet, ne csak a történeti időben, hanem térben is megfelelően tudjon tájékozódni. Köszönet a napló kiadásához nyújtott segítségért Köő Lászlónak, Ternyák Ferencnek és Székely Árpádnak. Budapest, 2020 novemberében A szerkesztő 8