Köő Artúr (szerk.): Ecsettel a nyugati hadifogságban. Kiss Sándor naplója - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 22. (Budapest, 2020)
Kiss Sándor fogságnaplója
ECSETTEL A NYUGATI HADIFOGSÁGBAN egyik beöltözött tiszt revorverrel helyet csinált magának és még jó pár társának, s azok el is poroztak az úton. Eljött az este. Az egyik tiszttársunk tudott egy helyet, ahol éjszakára meghúzódhattunk. Ez egy kocsmahelyiség volt. Bár tárva volt az ajtó az udvarról, az esti félhomályban bementünk. Jó öreg, magyar ember volt a kocsmáros. A hátizsákból elővettünk egyet s mást és ettünk. Egy-egy fröccsöt ittunk meg. Meleg volt a helyiségben, és jólesett a napi [...]5 után az, hogy tető alatt voltunk. Pár pohár bort ittunk meg. Itt ismerkedtem meg Mihalovics László hadnaggyal és Marton Lászlóval, akikkel a későbbi események folytán ugyan szétváltunk, de később ismét összekerültünk. Este folyamán egyik társunk, egy pesti úr nagyszerű bűvészmutatványokkal szórakoztatta a társaságot. Valami pesti amatőr bűvészklubnak volt a titkára. Nagyon sokat tudott, nagyon szellemes kártya-, kendő- és egyéb mutatványokat láttunk tőle. Lefeküdtünk aztán a padlóra, és ki hogy tudott, aludt reggelig. Nem mindenkinek sikerült ez. 5 Az eredeti szövegben olvashatatlan bejegyzés. December 22. Reggel nagy nehezen sikerült autót fognunk. De részletekben tudtunk csak német katonai kocsikra felülni. Nem volt annyi hely, amennyire szükség lett volna. A kocsin elég hideg volt. Ács közelében egy major mellett rakott le a kocsi bennünket azzal, hogy ő most tovább nem megy. Az útra kerültünk tehát. Várhattunk a csikorgó hidegben a következő kocsit, ami PA óra után meg is érkezett, és fel is vett bennünket. Természetes, hogy 24