Köő Artúr (szerk.): Ecsettel a nyugati hadifogságban. Kiss Sándor naplója - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 22. (Budapest, 2020)
Kiss Sándor fogságnaplója
ECSETTEL A NYUGATI HADIFOGSÁGBAN ra. Visszaemlékezünk a ragyogó időkre. A gonddal teli napokat is megemlítem. Visszaemlékezem a szerelmes órákra, azokra a percekre, amit a legnagyobb boldogsággal nyújtottunk egymásnak. Az az otthon messze van, nemcsak hogy messze van, hanem az az otthon nincs is. Feltétlenül elpusztult a háború forgatágában. Emberi számítás szerint ott nem sok maradhatott meg. De most jöjjön az, amiért hozzáfogtam az íráshoz. írom le az eseményt ott, mikor útra keltem, és megindult a kálvária folytatódása. A Pesten töltött idő alatt folyton kísértett, és nyugtalanított a katonai bevonulás kérdése. Minden plakát egy-egy intő jel volt. Az egyikre nem, a másikra be kellett vonulnom. Majd jött a másik, amelyik visszavonta az előzőt, de a végén csak megjelent viszszavonhatatlanul az, amelyik aztán elszólított. A pesthidegkúti vonulási csoporthoz kellett Hűvösvölgyben jelentkezni. Rengeteg ember és rengeteg összevisszaság az egész vonalon. Hajnalban indultam. Elbúcsúztam a síró asszonytól és gyermekektől, és mentem ki. Egy hétig mindennap visszaengedtek. És mindennap egy újabb idegpróbát kellett kiállni a búcsúzkodás miatt. Végre csak eljött a vége ennek is. A mustivó katonai tisztviselők, akik zavaros agyukkal alig tudtak a sok ezer emberrel elbírni, végre reánk kerítették a sort, és megadták a beosztást, és elirányítottak Tatára bennünket. Tehát utoljára kerültem haza este, hogy másnap reggel aztán végre elszakadjunk egymástól. Most is, mint minden este Pesten tartózkodásom alatt, bementem 7-kor a vendéglőbe, hogy a feleségem előtt bevallott és be nem vallott fél liter kis boromat megihassam. Sorba álltam a 19
