Köő Artúr (szerk.): Ecsettel a nyugati hadifogságban. Kiss Sándor naplója - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 22. (Budapest, 2020)
Borvendég Zsuzsanna: A nyugatos hadifoglyok sorsa a kommunizmusban
ECSETTEL A NYUGATI HADIFOGSÁGBAN Az igazolóbizottságokat közvetlenül a háború után állították fel, és mindenkit igazoló eljárás alá vontak, akivel szemben a „reakciós” gyanú felmerült - vagyis nemcsak a visszatért hadifoglyokat érintette mindez. Az ártatlanság vélelmét a szocialista jogrend nem ismerte, így nem a bizottságra hárult a bizonyítás terhe, hanem az áldozatra. Akik nem tudtak meggyőzően védekezni, azokat enyhébb esetben rendőri felügyelet alá vonták - ez azzal járt, hogy szabad mozgásukat korlátozták, rendszeres időközönként jelentkezniük kellett a kijelölt rendőrőrsön, és a hatóság bármikor zaklathatta, ellenőrizhette őket -, vagy internálták. Az internálás zárt (büntető)táborokban való elhelyezést jelentett mindenféle bírósági eljárás és ítélet nélkül, hivatalosan hat hónapra, de a gyakorlatban határozatlan időre. Súlyosabb esetben az igazolóbizottságok népbírósági eljárás elé utalták az ellenségesnek minősített személyeket, sorsukról többnyire a jogi ismeretekkel alig-alig rendelkező népi ülnökök döntöttek. Bármilyen súlyú megtorlásban is volt részük az érintetteknek, hosszútávra ellehetetlenítették életkörülményeiket. Képzettségüknek megfelelő munkát kevés eséllyel találtak, az állami szférában dolgozókat В-listára helyezték, vagyis a közszolgálatból eltávolították őket, és gyakran gyermekeik előmenetelét is ellehetetlenítette a szüleikre ragasztott bélyeg. A hadseregen belül zajló igazoló eljárások legnagyobb tétje az volt, hogy a felállítandó néphadseregbe beveszik-e az előző időszakban szolgáló tiszteket, helyük lehet-e - különösen a nyugatosoknak - egy „demokratikus” szervezetben. Már 1944 végén megkezdődött az új hadsereg toborzása, amelybe kezdetben tartalékos és fogolytáborokban lévő tiszteket vártak önkéntes ala132
