Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Pomozi Péter: A történeti nyelvészet őstörténeti alkalmazhatóságáról: lehetőségek és korlátok
A TÖRTÉNETI NYELVÉSZET ŐSTÖRTÉNETI ALKALMAZHATÓSÁGÁRÓL... A matematika nyelvén szólva 17 tetszőleges magyar, alapszókincsbe tartozó ige mellett 87,23 %-os finnugor, viszont mindössze 6,83 %-os magyar-altáji megfelelést találtunk. Ügy gondolom, ami a magyar alapszókincs-réteget illeti, a táblázat eredménye valóban nem szorul hosszas magyarázatra, sőt azt gondolom, ha a táblázat szürke fejlécét kitörölnénk, akkor a puszta nyelvi adatok elemzése nyomán mindenki ugyanerre az eredményre jutna, az is, aki egyébként „nem hisz” a finnugor nyelvrokonságban. Hangsúlyozzuk itt még egyszer, hogy a szókincs alaprétegének egy tetszőleges szeletét emeltük ki, ám épp ez a lényeg: ha ötször ismételnénk a tesztet más-más alapszavakkal, akkor is statisztikai hibahatáron belül hasonló végeredményre jutnánk. A magyar nyelv alapszókincse eszerint egyértelműen a finnugor nyelvek szókincsével rokon (és nem más nyelvekéivel). A magyar nyelv eredetének kérdése néhányezer éves távlatban - 2500-3000 éves távlatról beszélhetünk - ezzel adott, az ez előtti nyelvészeti vizsgálódások már igen hipotetikusak, és időben korunktól távolodva egyre inkább a paleolingvisztika tárgykörébe csúsznak, ahol már nem az adatértelmezés, hanem a feltevések relevanciája és posszibilitása játssza a főszerepet. Ezekbe az időkbe itt és most bizonyosan nem kalandozunk, azonban gondoljunk a nem is oly távoli ősmagyar múltban a dél-uráli átjáró hatalmas területére: itt a Kr. e. első század(ok)tól kezdve alán kapcsolatot tételeznek fel a régészeti kutatások és ezeknek erőteljes nyelvi nyoma is van, egészen konkrétan az ősmagyar szóeleji és intervokalikus spirantizáció, melyek abszolút innovatív elemek a nyelvrokon nyelvek hangtanával összevetve, s amelyek közül a szókezdő p>/hangtani újítás nem is eredhetne altáji forrásból, azon egyszerű oknál fogva, hogy egyetlen, később szóba jöhető törökségi kontaktnyelvnek sincs szókezdő f fonémája. Egyszóval e ponton beszélhetünk egyfajta interdiszciplináris őstörténeti többletről (az ősmagyar nyelvű (nyelvet is beszélő)) etnikumok térbeli elhelyezkedéséhez régész szemmel.28 Ugyanakkor az uráli átjáró érintkezési pont lehetett a IV. századtól kezdve nyugati hunok és ősmagyarok között is. Végül ne feledjük, Fodor István már évtizedekkel ezelőtt 28 vö. Csáji 2007, 35-42 305
