Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Türk Attila – Langó Péter: A magyarság korai történetének régészeti emlékei a legfrissebb leletek fényében
A MAGYARSÁG KORAI TÖRTÉNETÉNEK RÉGÉSZETI EMLÉKEI A LEGFRISSEBB... A MAGYARSÁG KORAI TÖRTÉNETÉNEK RÉGÉSZETI EMLÉKEI A LEGFRISSEBB LELETEK FÉNYÉBEN TÜRK ATTILA - LANGÓ PÉTER ABSZTRAKT: A korai magyar történelem forrásszegény kutatási terület. így a régészet mint rohamosan gyarapodó forrásanyagú tudományág kiemelkedő jelentőséggel bír. Fontos hangsúlyozni, hogy a régészet esetében a kutatási módszerek terén is jelentős bővüléssel számolhatunk, elsősorban a nagy lendülettel megindult bioarcheológiai vizsgálatoknak köszönhetően. Az utóbbi évek legjelentősebb magyar őstörténeti régészeti eredményei az etelközi szállásokkal azonosított szubbotci típusú lelőhelyek számának robbanásszerű növekedése volt a Dnyeszter folyó vidékén. A Dnyeper folyó középső folyása mentén immár 10-12 lelőhely sorolható az etelközi szállásokhoz. Itt jól tükröződnek a szomszédos, elsősorban az északi, szláv területekkel, valamint a Krím térségében a bizánci kultúrkörrel létrejött kapcsolatok. A leletanyag időrendje mellett annak jellege is kifejezetten összhangot mutat a muszlim források által a magyarok 9. századi elődeiről rajzolt képpel. Keletebbre a szamarai Volga-könyök és a Dél-Urál tágabb térsége továbbra is az, amely a magyar ethnogenezis tekintetében a legtöbb kapcsolatot mutatja. Munkahipotézisként elmondhatjuk, hogy a magyarság elődeinek régészetileg legkorábban megfogható nyomát az Urál hegységtől keletre, a cseljabinszki Urálontúl régió keleti szomszédságában feltételezhetjük. Az itt élők egy csoportja feltehetően a 9. század elején indult el nyugati irányba. Ez a közösség 247
