Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)
Szabados György: A magyar őstörténet mint történettudományos kérdés
MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI MŰHELYBESZÉLGETÉS arra is utal, hogy Ungaria Magna komoly haderővel rendelkezett. „A tatár nép szomszédos velük, de ezek a tatárok, harcba bocsátkozva velük, nem tudták őket háborúban legyőzni, sőt az első csatában vereséget szenvedtek. Ezért barátokká és fegyvertársakká fogadták őket, úgyhogy együttesen tizenöt tartományt teljesen elpusztítottak.”47 E katonai erő társadalmi fedezetét csak egy jelentős lélekszámú népesség biztosíthatta, ezért földjüket helyénvalóan minősítette országnak a keresztény Magyarország utazója, de ennél többet nem állíthatunk, és a három magyar etnikai egység egymáshoz viszonyított létszámarányát pedig még becslés szintjén sem érdemes latolgatnunk. Arra sincs forrásadatunk, hogy mikor és hol váltak le a Baskíriában fellelt magyarok ősei. Azt legalább egy óvatos valószínűsítés erejéig felvethetjük, hogy előbb a „baskíriaiak” eleitől különült el az a néptömb, amely később újra kettéválva a Kaukázus előterébe és Etelközbe vonult. Ez a korábbi szétválás pedig oly régen eshetett, hogy nem jutott a DAI alkotóinak tudomására - avagy szemükben nem képviselt lejegyzésre méltó hírértéket? - a X. század közepén; mindenesetre ez a találgatás is pusztán egy hallgatásból táplálkozó érvelés. 47 Tatárjárás 119. (Györffy György fordítása.) V. ö. Szentpétery, SS Rer Hung II, 541. 48 Bendefy 1942, 13-289. Újabban 1. Vásáry István: Julianus magyarjai a mongol kor után: mozarok és miserek (mescserek) a Közép-Volga vidékén. Vásáry 2008, 37-72. Annál feltűnőbb, hogy több évszázadnyi különélés után a Kárpát-medencei magyar Ottó és Julianus gond nélkül megértette a Kaukázus-vidéki „szabir”, utóbbi a Volga menti „baskír” magyarokat, ami nyelvünk tartósságának jele. Az pedig, hogy Ungaria Magna népe a régiek hagyományából emlékezett véreik elszakadására, annyit bizonyít, hogy ez a tartós nemzedékközi emlékezet, ez a figyelemre méltó erejű etnikai tudat a baskíriai magyarságot is jellemezte. A XIII. század első harmadában tehát három egymástól elkülönült területen éltek magyarok (sőt a két keleti Magyarország sorsa tovább is nyomon követhető).48 És jóllehet mindezeken túlmenően igen keveset mondhatunk e kérdéskörről, de annyi bizonyos, hogy Julianus barát az egyetlen névről ismert magyar, aki személyesen tapasztalhatta meg a három egyidejű Magyarország valóságát: az egyikből útra kelt, a másikat megcélozta és annak közelében járt, a harmadikba - egyetlen alkalommal - eljutott. 122
