Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1984 (Budapes, 1986)
A XVI. vándorgyűlés plenáris ülésének előadásai - Sárdy Péter: A tájékoztatás-közvetítés jelenlegi és távlati lehetőségei
Joggal vethető fel a kérdés: mi okozta az 1974-es kezdeményezés kudarcát, amikor pedig — s ezt visszatekintve is joggal állfthajtuk — a külső feltételek (a megyei könyvtárak többségének társadalmi szükségletekkel is alátámasztott profi (bővítési törekvése, a hazai könyvtári tájékoztató szolgáltatások bősége stb.) kedvezőek voltak. A magam részéről három elkülöníthető okot vélelmezek, amelyek együtt akadályozták meg a törekvés eredményességét Először is az egész program beszűkített voltát, amellyel a szakirodalmi tájékoztatások közvetítését egyfelől a nagy országos szakkönyvtárakra, másfelől a közművelődési könyvtárak szűk, bár kétségkívül nagyon fontos csoportjára: a megyei könyvtárakra korlátozta. Ez, elvi hiányosságain túl, olyan szűk skálára csökkentette a kezdeményezést, hogy észlelhető jelentősége ezzel nagymértékben csökkent. A második hiba, véleményem szerint az volt, hogy a megyei könyvtárak (pontosabban a náluk, jelentkező) információ-felhasználók igényei csak rendkívül hiányosan váltak ismertté. Múlott ez az érintett könyvtárakon is, de méginkább a szervező szerepét játszó minisztériumon, amely nem törekedett eléggé hatékonyan ezek tisztázására. A harmadik, kudarcot eredményező ,összetevő alighanem az lehetett, hogy a lehetséges megoldás megközelítése eléggé egyoldalú volt: az érintett felek érdekei közti eltéréseket kizárólag a nagy tájékoztatási központok, nagy szakkönyvtárak (a szolgáltatásokat előállítók) elvárt engedményei révén igyekeztek áthidalni, s ezek az engedmények nem kis arányban pénzügyiek-gazdaságiak lettek volna. Ha arra gondolunk, hogy ebben az időben, 1974-ben azok az intézmények, amelyek nem, vagy nem tisztán költségvetésből gazdálkodtak, semmiképp sem tolerálhattak eleve ráfizetéssel szolgáltatásokat, más szóval, nyereségre való törekvésük szükségszerű üzleti viselkedéssé vált már, könnyen láthatóvá válik az egyoldalú engedmények elvárásának megalapozatlansága (bár kétségtelen volt a szolgáltató intézmények e téren is tanúsított megértő és segítőkész magatartása). Ennyi bevezetés után legyen szabad rátérni a szolgáltatás-közvetítés jelenére, s amennyire ez egyáltalán módunkban áll, jövőjére. S az első kérdés, amire választ kell keresnünk: mit értsünk könyvtári szolgáltatás-közvetítésen? Az értelmezési lehetőségek köre igen tágnak tűnik, kezdve attól, amikor a könyvtár adott igényhez keresi meg azt a más könyvtár által nyújtott szolgáltatást, amelynek közvetítésével ezt az igényt kielégítheti, s befejezve talán ott, amikor minden olyan szolgáltatást, amely részben vagy egészben más intézmény szolgáltatását veszi át, közvetítésnek nevezünk. Ilyesfajta megközelítések alapján könnyen merülhet fel egy súlyos gyanú: nem arról van-e szó csupán, hogy már megint a könyvtárak együttműködéséről szólunk sőt, ennek a vándorgyűlésnek is ez a témája, mindössze új elnevezést találtunk ki, mert a régit, annyi alig-eredményes szócséplés után, restelljük már? Ez a gyanú semmiképp sem alaptalan, de nem is igazolható: a könyvtári szolgáltatások közvetítése lehet az együttműködés tiszta, jól látható és könnyen működő formája, alkotóeleme, de ebben az értelemben feltétlenül szűkebb annál, amire ilyen együttműködésként gondolni szeretünk. Ugyanakkor szolgáltatás-közvetítés kitűnően 25
