Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1983 (Budapest, 1984)
A szekciók ülései - „E” szekció. Témaköre: A levéltárak és a művelődés - Dr. Dóka Klára: Beszámoló az „E” szekció munkájáról
A szekcióülés célja az volt, hogy a közművelődési munka különféle problémáit megbeszéljék, különös tekintettel az iskolák és a levéltárak kapcsolatára. Ezen túlmenően foglalkoztak a honismereti mozgalommal, a közművelődési intézmények és a levéltárak kapcsolatával, a további együttműködés lehetőségeivel is. A levéltárosokon kfvül számos érdeklődő is eljött a szekcióülésre a vándorgyűlés résztvevői közül. A bevezető előadást Kanyar József levéltár igazgató, a történelemtudományok doktora tartotta. Beszélt a levéltárak közművelődési feladatainak általános kérdéseiről, kiemelte e sokszínű tevékenységből azokat a közös elemeket, amelyek összehasonlításra, tapasztalatcserére adnak lehetőséget. Véleménye szerint "a helytörténeti kutatómunka és a közművelődés tulajdonképpen azonos tőről fakad, de funkciójában kétirányú összefüggésről szól". A levéltárakat sokszor nevezik a történelem nagy magtárainak, ahol azonban nemcsak az értékes magvakat, "forrásmagvakat" kell elhelyezni, hanem a jövendő számára is belőlük kell az életet csiráztatni. Az, hogy a "magtárban" a terményeket gyűjteni, forgatni, szelektálni kell, a levéltárak tudományos munkájához tartozik, az pedig, hogy a tudományos feltárás után belőle a jövő számára hasznosítsuk az értékeket, ez már a közművelődés szférája. Kiemelte, hogy az előző évtizedben sok jelentős helytörténeti munka jelent meg, amelyek kiadása nemcsak egy-egy megye sajátja, hanem helyi és országos folyamatok eredményeként általánossá vált. Természetes azonban, hogy a többezer helytörténeti publikáció nem azonos színvonalú. Egy-egy kiadvány színvonala rendszerint attól függ, van-e az illető megyében megfelelő forrásanyag, kutatásra alkalmas szakember, mutatkozik-e a munka iránt társadalmi és politikai igény. Ahol országos rangú helytörténeti műhelyek kialakulhattak, ott mindenütt jelentős eredményeket értek el. Kissé megkésve, napjainkban készíti az Akadémia 2. osztálya a helytörténeti kiadványok mérlegét, ennek alapján tájékoztatják a tanácsokat az általuk támogatott kiadványok értékéről, országos fogadtatásáról. Cél az, hogy a takarékosságra hivatkozva ne engedjük csökkenni azon művek számát, "amelyeket nemzeti érzésünknek, a szülőföld szeretetének fokozása érdekében írunk." — mondta az előadó. Az ésszerű takarékosság jegyében az illetékesek differenciáltan és ne sommásan kezeljék e kiadványokat, ne hozzák közös nevezőre a reprezentációs és propaganda kiadványokkal, mert félő, hogy így színvonalas alkotások elvesznek. Mindent el kell követni azért, hogy az értékes kiadványok továbbra is megjelenjenek, fel kell számolni a fővárosi és vidéki helytörténeti munka megítélésében a bizonytalanságokat, meg kell erősíteni a szerzőknek, szerkesztőknek, kiadóknak a tudomány és közművelődés hasznába vetett hitét. A vidéken folyó kutatások előmozdítják azok a decentralizáló tudománypolitikai törekvések, amelyek alapján a helyi bázisok, mindenekelőtt a levéltárak bekapcsolódhatnak a központi fórumok munkájába, összhangba kerülhetnek a tudományos élet mozgásával; bennük már nemcsak az adatszolgáltatót látják, hanem a partnert a távlati kutatási tervek megvalósításához. A levéltárak több helyen rendszergazdáivá is válhatnak egyes kutatási feladatoknak. Ilyen rendszerező tevékenység vár a levéltárakra a regionális kutatások összehangolása terén. A különböző megyei feltárásokra a külterjesség jellemző, a regionális munkánál sokkal inkább az intenzív útra tudnak rálépni. A regionális kutatás a község, a járás, a megye 79
