Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1983 (Budapest, 1984)
A XV. vándorgyűlés témája: A könyvtár és olvasója. Olvasóvá nevelés, a felhasználók és a könyvtár kapcsolata - A plenáris ülés előadásai - Szente Ferenc: A könyvtár feladatai és lehetőségei az olvasóvá nevelésben
belőlük könyvtárat formálni; ehhez még hozzáértő ember is kell, szakképzett vagy betanított könyvtáros. Annak meg álláshely kell, vagy fizetett órakedvezmény. Aztán tovább: a könyvekhez állványok kellenek, a munkához asztalok, székek, a könyvek feldolgozásához egybek között nyomtatványok, katalógusfiókok, szekrények. Még továbbá: hely kell a könyvtárnak, könyvtári szoba — legalább tanteremnyi. Látjuk tehát, hogy az iskolai könyvtárhoz is alapjában véve három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Érthető, hogy a lefegyverző pénzügyi ellenérvek ismeretében az iskolavezetők felemás érzéssel fogadják a művelődési igazgatás felől érkező szelíd nyomást. Az iskolai könyvtárak száma azért lassan szaporodik, és ezzel kezd létrejönni a könyvtárügy első vonala az olvasóvá nevelésben. Mert a könyvtárosok mind tudják, hogy a tömegeket olvasóvá nevelni egyedül az iskolának van esélye. Méghozzá úgy, hogy az eredménye egy-két nemzedékkel később lehet látványos; amikor a mai olvasó gyerekek szülőként életmintában adják át az olvasás szokását. Ezért a könyvtárnak az iskola szervezetébe úgy kell beépülnie, hogy míg egyfelől maga is alkalmazkodik az iskola műhely jellegéhez, másfelől át is alakítja a hagyományos iskolát. A könyvtár, ha nem kényszerítik mellékes szerepre, de szerepet adnak neki a főfolyamatokban is, nemcsak hatásosabbá teszi az oktatást, hanem a tudnivalók nyitottá, elérhetővé tételével az egyéni vállalás, a személyes ambíciók érvényesítése előtt is utat nyit. A könyvtárral megerősödött iskola, ha a szellemét is hagyják érvényesülni, beindíthatja a gyerekközösségekben a szerepvállaláshoz vezető második liftet, ami az órán való konformista viselkedés liftje mellett a rokonszenvesebb emelkedést biztosítja. És ez már a nevelési céloknak abba a csoportjába tartozik, amely (bízom benne) jogosultságában erősödni fog: nevezetesen a szürke irányába való nivellálás helyett a mezőny színesebbé tétele, az egyéniség fontosabbá válása felé történik elmozdulás a honi pedagógiában. És mert ebben a folyamatban a könyvtárnak különös szerepet tulajdonítok, hadd szóljak erről is. Valójában soha se csökkent (csak szunnyadt), de most újból különleges a szerepük a választottaknak, a küldötteknek, a közösségből kiemelkedő irányítani, vezetni, példát adni tudó személyiségeknek. A szerepében többszörösen megzavart iskolának minden fokozatban kudarca, ha az arra alkalmasakból nem nevelődött, nem nevelődik ki a vezetésre termettek folyton megújuló csapata. Ha nem nevelődött ki a művelődést presztízskérdéssé tevők apostolainak csapata sem. Végső soron bizonyosan nem az iskolát kell elmarasztalni ezért. Hanem mit is? Bizony elmarasztalandó most és nem elégszer az a kapkodó, improvizáló oktatásirányítási gyakorlat, amely állandó átszervezésben tartotta, irreális teljesítmények felé hajszolta, lefokozta nehezen kivívott rangjáról, és az ideológiai türelmetlenség légkörével vette körül azt az intézményt, amelynek az ember szocializálása, akaratának, szellemi erejének a jóféle célok irányában való fölszabadítása, a közösség demokratikus eszményeinek a célok rangjára való emelése lett volna a feladata. A meglevő bajt továbbival tetézni már bűn volna. Az Olvasó népért mozgalom utóbbi éveinek a mérlege figyelmeztet. A mozgalom által megcélzott rétegek és a szellemi források között hiányoznak az emberi áttételek, a közvetítők. A közvetítőknek már a gyerekközösségekben ki kellene választódniuk, de erre ott csak elvétve kerülhet sor, mert az uralkodó pedagógiai szemlélet, régi, rossz beidegződésekkel is tetézve, egyedül a konformista magatartás útján való kiemelkedés lehetőségét 27
