Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1983 (Budapest, 1984)

A XV. vándorgyűlés témája: A könyvtár és olvasója. Olvasóvá nevelés, a felhasználók és a könyvtár kapcsolata - A plenáris ülés előadásai - Szente Ferenc: A könyvtár feladatai és lehetőségei az olvasóvá nevelésben

tervezőjének, a könyvtári működés szervezőjének, hogy a zajos és a csöndes tevékenységformák ne egymás rovására, hanem egymást kiegészítve, egymást erősítve valósulhassanak meg. Mekkora épület kell ehhez? Lényegesen nagyobb, mint akkor, ha csak a könyvtári alapfeladatokban gondolkozunk, és még mindig lényegesen kisebb, mintha a spórolásra szabott könyvtárak mellé a sohasemvolt tömegművelődés lila álomvárait építjük. Több példán utánaszámolva a teljesen nyitott könyvtár építészeti feltétele 25—30 százalék többlet a mostani könyvtári alapterületi normákhoz képest. Ebből is kitűnik, hogy nem erre látszik menni az út. Nem jellemző, hogy a szerény normák fölötti négyzetméterekről folyna az alkudozás egy-egy beruházás alkalmával, hanem sokkal inkább arról, hogy ne kerüljünk túl mélyre a normák alá. A sárospataki művelődési központ úgy válik építészeti büszkeséggé, hogy a periférikusán belepréselt városi könyvtár mindössze fele a norma szerintieknek. A példa száma szaporítható, és ez azért egyre kínosabb, mert a hagyományosnak tekinthető könyvtári alapfeladatok is egyre bővülnek, és ez a bővülés önmagában is nagyobb nyitottságot kínál, vagy — egyre inkább — követel, mint a régebbi gyakorlat. Arra utalok, hogy már ma is van néhány tucat könyvtárunk, amelybe járnak, járhatnak nem olvasók is: zenét hallgatók, nyelvet tanulók, egyénileg és kisebb-nagyobb csoportokban, vagy mások, akik helytörténeti, természetismereti vagy képzőművészeti, foto- és diapozitívdokumentumokat keresnek, vagy akik szabásmintákat, kézimunka-, barkácsolási segédleteket tanulmányoznak. A könyvtáros ezeket is olvasónak nevezi, a könyvtári szakirodalom könyvtárhasználónak, nem tartván — helyesen — rangosabb, kívánatosabb dolognak a betű útján való lelki, szellemi épülést a kép és a hang közvetítésével történőnél. Számos szkeptikus kérdéssel találkozhattunk a közelmúltban és máig is arra vonatkozólag, bizonyos-e, hogy érdemes célnak tekinteni az olvasóvá nevelést. A képes-hangos technika a tájékoztatásnak és a közlésnek az írott formákkal egyenértékű változatait kínálja. Miért ne választanánk a kényelmesebbet, a gyorsabbat, a korszerűbbet? A könyvtáros ebben a vitában oly nemes szerepet játszik, mint ama halhatatlan kocsmában a béke barátja, Bagarja. A könyvtáros nem azért osztályozza a dokumentumokat, hogy egyiket a másik rovására előnyben részesítse, hanem azért, hogy megkereshetővé tegye a használónak valamennyit, és választást kínáljon belőlük. Ezzel, magam is a béke barátja lévén, tisztelettel javasolni szeretném, hogy az olvasóvá nevelés jelszavát váltsuk fel a könyvtárhasználat társadalmi méretű elterjesztésének jelmondatával. Szoktassuk magunkat hozzá, hogy nekünk nemcsak kedves olvasóink, hanem kedves hallgatóink és kedves nézőink is vannak. A könyvtárnak nem ellenfele, hanem saját hadtápja a jól működtetett tömegkommunikáció: a rádió, a televízió, a sajtó és a könyvkiadás. A könyvtár és a tömegkommunikáció együtt jelentik a politikai, gazdasági, tudományos és művészeti információk nyílttá tételét a társadalomban. A könyvtár megkereshetővé, ellenőrizhetővé, felhasználhatóvá, egymással sokféle összefüggésbe hozhatóvá teszi a tömegkommunikációként szétáradó és szét is szóródó közleményeket. Amelyik ország fejlett tömegkommunikációra törekszik, és megelégszik a rosszul fejlett könyvtárakkal, az úgy tesz, mint az a paraszt, aki a megtermelt gabonát nem magtárba gyűjti, hanem az árokba önti. Ma sokat hallunk a gazdaságosságról, a termelőerők intenzív felhasználásáról. Ide tartoznak a szellemi erők is. A szellemi erő intenzifikálása a könyvtári-információs szféra alapos rekonstrukciója nélkül bajosan képzelhető el. Nehéz ugyanis a könyvtárhasználatra csábítani, ha a csábu22