Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1983 (Budapest, 1984)

A XV. vándorgyűlés témája: A könyvtár és olvasója. Olvasóvá nevelés, a felhasználók és a könyvtár kapcsolata - A plenáris ülés előadásai - Rátkai Ferenc: A könyvtárak feladatai és lehetőségei a művelődés rendszerében

Nem tartjuk kielégítőnek a szakmai, tartalmi munka, a munkamódszerek ellenőrzését és folyamatos javítását sem. A fenntartók általában pénzügyi, gazdasági ellenőrzést végeznek, és hajlamosak elhanyagolni a munka tartalmának vizsgálatát. Az ellenőrzés és irányítás alacsony fokára és formalizmusára utal az a külsődlegesnek látszó, de a lényeget érintő tény, hogy a nyitvatartási idők sok helyen rendkívül rövidek, illetve néma számításba vehető használók számára legalkalmasabb időszakra esnek. A könyvtárak — miként erre az előbbiekben utalni igyekeztem — más művelődési és egyéb intézmények tevékenységével kölcsönhatásban fontos szerepet játszanak a könyvtáron kívüli tényezők által elindított folyamatok kibontakoztatásában. Ez a könyvtárak részéről inkább kiszolgáló, katalizáló, kisegítő feladat azonban nem mellékszerep, hanem olyan fontos szolgálat, amely nem nélkülözheti a kezdeményezés, a kritika és a változtatás elemeit sem. A könyvtár ugyanis egyben véleménytár is, és ha a könyvtáros valóban ismeri azt, amit és akinek közvetít, akkor tevékenysége egyben értékelő, kritikai és orientáló, vagyis nevelő tevékenység is. A könyvtárügy sorsa, fejlődése döntően a könyvtárosokon múlik. Róluk szólva mindenekelőtt azt kell elmondanunk, hogy az utóbbi évtizedben jelentősen emelkedett a könyvtárakban dolgozók száma. Ennek ellenére ma is gyakori a panasz a létszámhiányra. Bizonyos, hogy némely könyvtártípusban indokoltan. Az is vitathatatlan azonban, hogy jobb munkaszervezéssel, feszesebb munkarendben és fegyelemmel, egyes bízvást nélkülözhető tevékenységek kiiktatásával és más ésszerűsítésekkel a munkaerőhiány jelentékeny hányadát felszámolhatnánk. El kellene érnünk azt is, hogy a különféle szakképzettséget igénylő könyvtárosi munkakörökben és beosztásokban valóban szakképzettségük szerint dolgozzanak az emberek. A munka hatékonysága követeli ezt, úgyszintén az az igény is, hogy lehetőleg ne hozzunk létre a szakképzettség és az alkalmasság kritériumait mellőző foglalkoztatási viszonyokat. A könyvtárosképzés mára létrejött szervezete és szerkezete remélhetően nem igényel lényeges változtatást. A képzés tartalmi korszerűsítése, az elméleti és a gyakorlati összetevők arányának célszerű kialakítása a felsőoktatás korszerűsítésének keretében megkezdődött. Ez a munka természetesen csak akkor jó, ha sohasem fejeződik be: a képzésnek is állandóan követnie kell a legújabb eredményeket, tapasztalatokat. A felsőfokú könyvtárosképzésben vannak mennyiségi fejlesztési elképzeléseink is. Szegeden 1983-tól, egyelőre levelező tagozaton, megindul a főiskolai könyvtárosképzés. Budapesten, az ELTE tanárképző karán remélhetőleg 1984 folyamán. A nappali és a levelező tagozatos keretszámok szükségessége kétségtelen, bár például az ELTE kiegészítő könyvtárosképzésében sikerült sort keríteni valamelyes korrekcióra. Meg kell azonban mondani, hogy az imént említett ésszerűbb foglalkoztatási struktúra a könyvtárak és a könyvtárfenntartók nagyobb közreműködését és megértését igényli ezen a téren is. Semmiképp sem látszik célszerűnek, hogy egy-egy közepes vagy nagy létszámú könyvtár minden munkatársa felsőfokú szakképzettséggel rendelkezzék, az meg különösen nem, hogy kivétel nélkül a munka mellett szerezzenek oklevelet. Sajnos, az igazán szerény számban nappali tagozaton végzők elhelyezkedése évek óta gondot okoz, s így nehéz keretbővítés mellett érvelni. 18