Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1982 (Budapest, 1983)
A szekciók ülései - 4. Gyermekkönyvtári szekció. Tájékoztatás a gyermekkönyvtárban - Sáráné Lukátsy Sarolta: Tájékoztató munka a gyermekek körében
Furcsa módon néha ennek a fordítottja is előfordul: 27 gyerek "megpróbálja megkeresni a katalógusban" az áhított témát (művet), ugyanakkor saját bevallása szerint nem használja a katalógust. Bátraké a szerencse! 4. A katalógusban böngészők 75%-a konkrét művet nevezett meg a keresés tárgyaként. Lényegesen kevesebb azoknak a száma (15%), akik bizonyos témaköröket kutatnak, s alig van olyan gyermek, aki kedvenc írója műveit kereste. Az adatsorból kiemeltük a nyolcadikosok válaszait: éppen azért, mert az ő tájékozottságuk (vagy tájékozatlanságuk!) tükrözi legjobban munkánk hatékonyságát. A lehangoló adatok mindenképpen arra ösztönöznek bennünket, hogy változtassunk eddigi stratégiánkon. Tehát: mit tehet a könyvtáros, és hogyan? A könyvtáros és az olvasó (gyermek) találkozása döntő jelentőségű. Természetesen nem mindegy, hogy első vagy ismételt találkozás-e ez, hogy egyénileg jön-e vagy csoportban, hogy kisiskolás vagy felső tagozatos. Mindéképpen szükséges, hogy a könyvtáros játssza a kezdeményező szerepet a partnerkapcsolatban, és mindjárt az első alkalommal bizalmat ébresszen, segítse az otthonosság, a tájékozottság érzésének kialakulását, tehát magatartásával érje el, hogy a gyermekiek csoportja) máskor is szívesen jöjjön vissza a könyvtárba. A gyermekekkel való beszélgetés módja, tárgya, minősége sok tényezőtől függ, 4 itt azonban csak a szorosan vett tájékoztatási munka első fázisáról, az igénykutatásról, illetve az igény felkeltéséről beszélünk. A felnőttek igény vizsgálatától minőségileg különbözik ez a tevékenység, mivel többnyire határozatlan kívánságokat, meg sem fogalmazott elképzeléseket kell kinyomozni. Elmaradhatatlan tehát az ún. tájékozódó beszélgetés a kis olvasóval (kedvenc hobbyról, szakkörről, iskolai sikerekről — vagy sikertelenségekről, pálya-elképzelésekről), mert ezek segítenek hozzá az érdeklődés csíráinak k(tapintásához. Majdnem ennyire fontos azonban, hogy megszerzett adataink közül legalább a leglényegesebbnek ítélteket rögzítsük — elsősorban a tasakon. Ne hagyatkozzunk kizárólag az emlékezetünkre, nemcsak azért, mert véges a memóriánk, hanem azért is, mert esetleg legközelebb másik kollégával találkozik a gyermek. Ha általában megszokjuk az egy olvasóra jellemző adatok gyűjtését, rövidesen jól használható adattárra teszünk szert, amely az olvasás irányításában éppúgy segítséget nyújthat, mint a tematikus rendezvények szervezésében. Sajnos kevés az olyan közművelődési könyvtár, ahol az olvasók ilyen irányú megfigyelésére gondot fordítanának, pedig a magasabb szintű tanácsadó-ajánló tevékenység — különösen gyermekek esetében — enélkül elképzelhetetlen. Az indok: nincs nyomtatvány, nincs idő! Magam több helyen is leírtam és több éves gyermekkönyvtári tapasztalatom alapján is cáfolhatom mindkét indokot. Aki tudatosan és igényesen akarja fejleszteni a gyermekek olvasási kultúráját, annak nem szabad sajnálnia a fáradságot és tervszerűen kell gyűjtenie az egyéniségükre vonatkozó adatokat — még ha csak valamilyen szempontból válogatott minta adatait is — egy-egy olvasótípuson belül a jellemző hibák vizsgálatában elmélyedve igyekeznie kell megoldást találni azok kijavítására. Átgondolt, egyénre szabott vagy egy-egy korosztálynak javasolt típus-olvasótervet is csak több tényező, kö91
